Tisztelt Érdeklődő!
 
A Magyar Épületgépészeti Koordinációs Szövetség idén a Műszaki Egyetemen rendezi a Magyar Épületgépészek Napját. A Merkapt Zrt. ebben az évben az alacsony hőmérsékletű felület fűtés-hűtés rendszerek korszerű szabályozástechnikájának és az ehhez kapcsolódó épületgépészeti berendezések bemutatásával jelenik meg.
 
"Találkozzunk" december 3-4-én a Budapesti Műszaki Egyetem "K" épületének aulájában!
 
magyar épületgépészek napja
 
 
A Magyar Épületgépészeti Koordinációs Szövetség az idén december 3-4-én rendezi meg a Magyar Épületgépészek Napját. A rendezvény immár tizennegyedik a sorban és ez a tény a hagyományok tisztelete mellett a formai megújulás lehetőségét is egyszerre hordozza magában.

A Szervező Bizottság elnöke, Kugler Géza a rendezvény sajtótájékoztatóján elmondta, hogy ennek az elvárásnak kívánnak megfelelni akkor, amikor több, lényegre törő újítást is bevezetnek.
  • Idén először rendezik az épületgépésznapi kiállítást a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Aulájában. Ezzel is hangsúlyozni kívánják a rendezvény szakmaiságát, a magyar épületgépész szakma születési helyéhez való kötődést. Ezt a gyakorlatot egyébként a nagy sikerű pécsi és debreceni szaknapok sikere is igazolja.
     
  • A közelgő rendezvény szakít azzal a hagyománnyal, hogy egy nap alatt "gördül" le az össze szakmai és szórakoztató program. Idén kétnaposra bővül az épületgépésznap, ezzel is több lehetőséget kínálva szakmai tapasztalatcserékre, találkozásokra, valamint lehetőséget biztosítva a konferenciáknak.
     
  • Újítások lesznek a kommunikációs stratégiában is. Ezek a szakma szélesebb rétegeinek bevonását, a kiállítás látogatottságának növelését, az épületgépészetbe való mélyebb merítést hivatottak elősegíteni.

A Szervező Bizottság és az őket megbízó MÉgKSz-elnökség mindezeket az újításokat a rendezvény résztvevőinek visszajelzései és a sajnálatos módon részt nem vevők véleményének kikérdezése alapján határozta el.

Folytatódik a 2006-ban kezdődött hagyomány és az Év Épületgépész Mérnökeit a meghirdetett tervpályázat eredménye alapján választják ki. Idén a gyártók, az ipari háttér is segítséget nyújthat a pályázaton résztvevő tervezőknek. A munkákat a Magyar Mérnöki Kamara Épületgépészeti tagozatának Minősítő Bizottsága bírálja el. A tervpályázat gazdája, lebonyolítója, Virág Zoltán, több jelentős épület díjnyertes épületgépész tervezője.
Az idei évben két szakmai konferenciát is rendeznek. A gyártmányfejlesztések, eljárások bemutatása a hazai és külföldi gyártók képviselőinek részvételére számít. Célja a témakörhöz kapcsolódó aktualitások bemutatása, a hazai megismertetés, elterjesztés elősegítése.

És a témaválasztás is rendkívül aktuális: Alacsony hőmérsékletű fűtések, magas hőmérsékletű hűtések. Manapság a szakmában zajló kommunikáció elsősorban hőszivattyúkról, felületfűtésekről és -hűtésekről, klímagerendákról szól.
A szakmai program gazdája dr. Kajtár László, aki a hazai épületgépészeti oktatás jeles képviselője, a komfortelméleti kutatások egyik úttörője.

A másik konferenciaprogram inkább szakmapolitikai jellegű. A programpont gazdája, Till Gábor elmondta, hogy céljuk a magyar épületgépészet elhelyezése a nemzetközi épületgépészeti és a magyar építőipari környezetben. A sokszor csak a mindennapos munkavégzésre, vállalkozói túlélésre koncentráló épületgépészeknek kitekintést kívánnak nyújtani tágabb értelemben vett otthonunkra, az Európai Unióra, annak épületgépészeti szokványaira, szabályozására, a várható trendekre. Ugyancsak nyitni
kívánnak a hazai társszakmák és kapcsolódó műszaki területek felé. Ezért lesz szereplője a kerekasztal- beszélgetésnek többek között a villamosenergia-ipar, a passzívház-építészet képviselője is.

Szokás szerint az Épületgépész Bál zárja a programsorozatot. Helyszíne az idei évben is a Hotel Inter-Continental lesz. A szórakoztatás mellet sor kerül az Év Emberei díjak átadására is. Itt is változások lesznek, mivel a nyomtatott és elektronikus sajtóban zajló jelölések után nagy létszámú szakmai jelölő testület ítéli oda a díjakat. A díjakat a MÉgKSz és a Puchner Kastélyszálló közösen ajánlják fel.

A rendezvény kiemelt témaköréhez kapcsolódik a fő támogató. Az ELMÜ-ÉMÁSZ csoport a 2009 márciusában bevezetett geo-tarifával kapcsolódni próbál az épületgépészeti szakmában uralkodó trendekhez és a hőszivattyús hűtés/fűtés elterjedését kívánja elősegíteni.

A szervezők - gondolva a kiállításon megfáradt résztvevőkre - a két rendezvénynap közé formabontó szakmai és kultúrprogramot terveznek. A DBR Metró vezetésével összefogva a négyes metró épülő Móricz Zs. körtéri állomásán rövid bemutatót tartanak a metróépítés gépészeti vonatkozásairól, majd színvonalas jazz-zenével szórakoztatják a közönséget.
A sajtótájékoztató zárásaként Kugler Géza ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy elképzeléseik szerint a hagyományokra építve újul meg a korábban is nagy sikerű rendezvény. Ennek záloga lehet a tapasztalt szervezőgárda (mindegyikük több, országos jelentőségű épületgépész rendezvénnyel a háta mögött), a rutinos rendezvényszervezők, az érdekesnek ígérkező programok és nem utolsósorban a szakmai szervezetek támogatása.