Augusztus 13-án, szombaton második alkalommal rendezte meg az egyesületünk a MOFÉM Underworld Kupát, amelynek a kőbányai sportközpontunk és az alatta található pincerendszer adott otthont.

Hosszú, alapos előkészületek előzték meg a rendezvényt, hogy augusztus második hétvégéjére minden rendben legyen. A pályaépítésre csütörtökön és pénteken került sor, amelyben több csapattárs is részt vett, emellett ismét velük volt Jimmy a Bringabandából. Csütörtökön a földalatti rész, pénteken a föld feletti terület kordonozása, szalagozása volt a program és nem mellékesen felhúztuk a versenyközpontot is. Talán a tavaly megszerzett rutinnak volt köszönhető, de nyugodtan hajtottuk álomra a fejünket, úgy tűnt mindent elintéztünk. Szombat hajnalban persze ismét a helyszínen voltunk, hogy az utolsó simításokat is elvégezzük.

 

A MOFÉM Underworld Kupa a Mountainbike Challenge negyedik versenyeként került megrendezésre 5 futamban, ahol 6 kategória 18 versenyzője állhatott dobogóra és került értékelésre.

A csapat nagy része jelen volt a rendezvényen: egyik fele rendezőként, a másik része pedig versenyzőként vette ki a részét a földalatti kalandból. Nyolc körül vette kezdetét a nevezés, ahol a rajtcsomagban HIGH5 zselét, Red Bull-t és egyedi MOOSE Underworld Kupás zoknit is találhattak az indulók.

 

Kilenc órakor a junior és női mezőny rajtjával vette kezdetét a hajsza. A nők viadalában Módos Gabriella állt az élre, míg a juniorok között a szintén Meridás Szalontay Bence diktálta a tempót. Fölényük meggyőző volt, így győzelmük nem fogott veszélyben. Nagy örömünkre szolgált, hogy a Merkapt SE-ből Bartos Juci nagyon jól ment és magabiztosan gyűjtötte be a harmadik helyet.

 

Az első etaphoz képest az elit férfiak futamában már sokkal több nyitott kérdés volt, így nagy harcot hozott a 80 perces futam. A rajtot követően Búr Zsolt (Bringabanda) és Szalay Péter (X2S) kezdtek a legjobban, majd körről körre nőtt az előnyük az üldözőkkel szemben. Az élen állók egymást előzgetve, felváltva vezették a mezőnyt és biztosnak tűnt, hogy az utolsó méterek hoznak majd döntést. A bronzcsata is izgalmasan alakult, itt Gulyás Ádám (LTV Merida Racing) és Süle Róbert (KTM) viaskodott a dobogós helyért. A futamot végül Szalay nyerte minimális előnnyel BuZsó előtt, míg a harmadik helyen Süle Róbert futott be.

 

Az első két futam eredményhirdetése nem sokkal dél után került megtartásra. A dobogósok értékes ajándékokat vehettek át és egyedi trófeaként, kőbe vésett lánckereket emelhettek a magasba. 

Délutánra a hobby futamok maradtak, amelyben 150 kerekes rajtolt el. Ekkorra a pince bejáratánál már frenetikus hangulat alakult ki a szurkolóknak köszönhetően, ami plusz motivációt jelentett a versenyzőknek. A második hobby futamban ismét Merkaptos éremnek örülhettünk Imre Szabi a dobogó harmadik fokáig küzdötte fel magát, de nagyot ment a műtétéből lábadozó Kovács Sanyi is, aki ötödik lett.

 

Úgy tűnt, hogy mind a versenyzők, mind a nézők, mind a szervezésben közreműködők jól érezték magukat. Meg kell említenünk azt is, hogy a média ismét kiemelt figyelemmel követte az eseményt, elég csak kiemelni, hogy az RTL Klub két különböző stábbal is forgatott!

Az Underworld Kupa a master férfiak befutójával nem ért véget, ugyanis 19 órakor kezdetét vette a hivatalos after party, amelyen kb. 50-en gyűltünk össze rendezők és versenyzők, hogy egy valóban emlékezetes estét kanyarítsunk, levezetve az izgalmakat.

 

Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem mindenkinek, aki a segítségemre volt a Merkapt SE-ből, a Bringabandából, a hegyibringa.hu-tól, a Nagy Sportágválasztótól... neveket nem sorolnék, mert biztos kihagynék valakit, de nagyon sokat jelent a segítőkészségetek és a barátságotok. Köszönöm!

Egy dolog biztos: folytatása következik!

Eredmények:
Junior:
 Szalontay Bence (Merida Maraton Team CST)
 Csépányi Gábor (Ó.K.E.)
 Bálint András (Serrenők)

Nők:
 Módos Gabriella (Merida Maraton Team CST)
 Rozsnyai Mariann (Meditech SC)
 Bartos Judit (Merkapt Maraton Team SE)

Elit:
 Szalay Péter (X2S)
 Búr Zsolt (Bringabanda SC)
 Süle Róbert (KTM Team-Erste Leasing)

Hobby:
 Kuti Péter (egyszeregy-deviant MTB)
 ifj.Gáborházi Károly (X2S-Kona Team)
 Zudor Imre Gyula (PCCC)

Hobby 2:
 Osgyányi Tamás (AK24)
 Filó András (Budai Sziklák)
 Imre Szabolcs (Merkapt Maraton Team SE)

 

Master:
 Sikos Zoltán (Mazsola KSE Keszthely)
 Ladányi Miklós (Gyilkos Lódarazsak SE)
 Bencz Zoltán (Footstrong Team)

További eredmények itt!