2011 eseménydús esztendő volt a Merkapt Zrt. életében. Mozgalmas és szerencsére eredményes is, mert a bizonytalan gazdasági helyzetben is sikerült megőrizni stabil piaci pozíciónkat, új lehetőségeket és fejlődési utakat kijelölni a 2012-es évre is.

A tavalyi események fő apropóját 20 éves születésnapunk szolgáltatta; az 1991-es alapításunk óta eltelt időszak bőven tartogatott felidézhető, emlékezetes pillanatot. Születésnapi rendezvénysorozatunk az április elején megrendezett Hungarotherm szakkiállításon vette kezdetét, ahol egyben a Merkapt Zrt. saját napkollektor rendszere, a Supernova is debütált.

A kiállításon termékeink a 4 őselem  –tűz, víz, levegő, föld– köré csoportosítva kerültek bemutatásra, fókuszban a sporttal és a személyesen megjelent olimpikon, világbajnok sportolókkal.

Az aktív és sportos életmód híveként a tavalyi évben is a sport köré építettük marketing kommunikációnkat, azonban ezúttal nem a már „befutott” bajnokok, hanem a fiatal élsportolók, reménységek támogatására helyeztük a hangsúlyt.

Büszkék vagyunk az általunk patronált versenyzők eredményeire; Németh Szabolcs kenus világbajnoki bronzérmére, Risztov Éva hosszútávúszó Világ-kupán elért 2. helyezésére, Kerekes Gréta gátfutó háromszoros korosztályos magyar bajnoki címére, Koroknai Máté gátfutó négyszeres korosztályos magyar bajnoki titulusára, Koroknai Tibor gátfutó U23 EB 7. helyére, Foltán László kenus világbajnoki ötödik helyezésére, illetve a Magyar Rafting Csapat világbajnoki szereplésére.

A legfőbb izgalmakat természetesen a „Merkaptos” kollégákból és barátokból álló sárkányhajó csapat 2011-es versenyzése tartogatta számunkra; nagy élmény volt mindennapi felkészülésüket nyomon követni és szurkolásunkkal támogatni őket a versenyeken.

A Merkapt Sárkányok négy arany- és egy ezüstéremmel, valamint kupagyőzelemmel diadalmaskodtak a tavalyi rangadókon, szabadidő kategóriában. Az idei cél: hasonló eredményeket elérni amatőr mix klasszisban. A csapat felkészülését továbbra is Horváth Csaba, Indián, olimpiai bajnok kenus vezeti, aki egyben a sárkányok kormányosa is.

2011-ben a fiatal sporttehetségek támogatása mellett továbbra is a Nagy Sportágválasztó rendezvénysorozat fő szponzoraként vállaltunk az aktív és sportos életmód mellett elkötelezettséget. A szeptemberi budapesti rendezvényen egyben a Merkapt 20. születésnapját is ünnepeltük; napközben a kilátogató családokat mozgattuk meg a Merkapt Olimpia keretében, este pedig partnereinket láttuk vendégül egy exkluzív kerti partira.

A születésnapi összejövetelen ismét a 4 őselem játszotta a főszerepet; vendégeinket a tűzhöz, vízhez, földhöz és levegőhöz kapcsolódó produkciókkal szórakoztattuk, a felszolgált ételeket és italokat és az őselemekhez fűződve állítottuk össze. A legnagyobb sikert a Rippel-fivérek bemutatója aratta, akik a közönség soraiból is próbára tették a legbátrabbakat.

A vízi sportok szerelmeseként raftingolni és vitorlázni vittük partnereinket, ahol szintén koccintottunk a közös sikerekre a Merkapt 20. évfordulója alkalmából. A rafting során leginkább ügyfeleink bátorságát vettük górcső alá, míg a vitorlázás alatt egyben erejüket is ügyességüket is, hiszen a kirándulás a VI. ACO – FGF Közmű és Épületgépész Kupa versenyzői-kihívásait is tartogatta számukra. A balatonkenesei hétvégén a Gardazzura versenyvitorlás, fedélzetén a Merkapt Supernovák csapatával elsőként szelte át a célvonalat az épületgépész kategóriában, míg a Merkapt Főnixek, a Dolce Vita vitorláshajón, a második helyen végeztek.

A víz mellett a földet is meghódítottuk – a 2011. október 19. és 23. között a Merkapt Zrt. támogatásával került megrendezésre a Bécs- Pozsony-Budapest Ultramarathon, melyen a Merkapt saját futócsapata is próbára tette kitartását. Ha már föld, akkor még egy esemény ide kívánkozik a megemlítendők közé; a Merkapt patronálásával megrendezett Underwold Kupaa kerékpárosoknak jelentett extrém kihívást, akik a Merkapt Sportközpontból indulva Kőbánya föld alatti labirintusának vágtak neki a verseny keretében. A Merkapt Hegyikerékpáros csapata egyébként több kerékpáros versenyen is sikerrel szerepelt, sőt, még egy 20 órás, „Tekerd végig a napot és éld túl az éjszakát” hagyományteremtő megmérettetést is szerveztek. 

Célcsoport orientált szakmai oktatássorozatunkat 2011-ben is folytattuk. A szerelőknek és viszonteladóknak szóló rendezvények mellett különösen nagy hangsúlyt fektettünk a végfelhasználók, a lakosság részére szervezett oktatásokra. A lakossági partnereinknek szóló nyílt napokat azzal a céllal bonyolítottuk le, hogy közérthető módon segítsünk eligazodni abban az információáradatban, ami a megújuló energia termékek (napkollektorok, hőszivattyúk, pellet-és kondenzációs kazánok), valamint az elérhető pályázatok körül fellelhető. Nemcsak a pályázat készítésében, de az épületgépészeti tervezésben is komplex megoldásokkal állunk továbbra is ügyfeleink rendelkezésére.

Sikeres 20 év áll mögöttünk, melynek eredményeképpen egy biztos lábakon álló, növekedésre képes, magyar tulajdonú vállalkozássá nőttük ki magunkat. A 2011-es év gyors, -de korántsem előremutató- gazdasági változásaihoz igazodva hónapról hónapra kellett megújulnunk, hogy eredményt tudjunk felmutatni. A forgalmat folyamatosan figyelemmel kísérve úgy tűnt, 2011-et a korábbi év eredményével zárjuk, azonban az utolsó pillanatban -december 27-én-, pár millió Ft-tal ugyan, de átugrottuk a tavalyi számokat…
Nehéz, de eredményes évet zártunk. Az elmúlt évek sikereiből erőt merítve várakozással, ugyanakkor vegyes érzelmekkel tekintünk 2012-re.