A HL - Hutterer & Lechner céget két szakember - Leopold Hutterer és Viktor Lechner - alapították 1950-ben, amikor a háború utáni újjáépítés igényelte a különböző épületgépészeti termékek között a lefolyókat is. Leopold Hutterer, mint mérnök, ismerte az igényeket, de azt is tudta, hogy nem elég egy jó terméket kitalálni vagy gyártani, gondoskodni kell arról is, hogy ezt valaki meg is akarja venni. Ehhez azonban nem műszaki szakember kell, hanem ízig-vérig kereskedő, akinek azonban a termékről van megfelelő ismerete, tehát tudja, hogy mit ad el. Ezért Viktor Lechnerrel, aki kereskedő volt egy BT-t alapítottak. A felhasználói igények felkutatása, majd a kielégítése volt, és ez mai napig, is a cégnek vezérelve.
Az igények kielégítése az akkori technológiai lehetőségek szerint az ólomból készült, de tökéletesen működő szifonokkal történt. (Jó tudni, hogy ezek a gyártóeszközök ma is használhatók.) Az igények nőttek úgy mennyiségileg, mint műszaki tudást illetően, így ez állandó technológiai és gyártmányfejlesztést igényelt. A 60-as évek elején, amikor a hőre lágyuló műanyag a világon egyre szélesebb körben kezdett elterjedni, a HL-cég is „lépést váltott”, és kialakította a fröccsöntési technológián alapuló üzemét. Természetesen a kezdetektől fogva a napjainkig törekedett arra, hogy mindig az aktuális „csúcstechnológia” legyen a birtokában. Az idő azonban a két alapító felett is eljárt. A Hutterer úr 1982-ban, a Lechner úr 1998-ban halt meg, a cég vezetését 1982 óta töretlen sikerrel Frau Kristl Schütz Hutterer végzi.
![]()
|
![]()
|
![]() HL900N légbeszívó szelep (DN50/75/110), EN12380-1, levehető rovarfogó ráccsal, hőszigetelő burkolattal. |
![]() Mosdószifon DN32x5/4" rozettával. |
![]()
|
![]()
|
![]() HL510N padlólefolyó DN40/50 vízszintes csatlakozóval, szigetelő karimával, vízbűzzárral, 123x123 mm műanyag rácstartóval, 115x115 mm nemesacél ráccsal, a csempézés idejére merevítő védőfedéllel. |
![]()
|
![]()
|
![]() HL304 padlólefolyó DN50 vízszintes csatlakozókkal, szigetelő karimával, visszacsapó szeleppel, 3 db. DN40 bemenettel, műanyag rácstartóval, nemesacél ráccsal, a csempézés idejére merevítő védőfedéllel. |
![]()
|
![]() HL72 pincei lefolyó DN110 vízszintes kimenettel, 60 mm vízbűzzárral, homokfogóval,148x148 mm rácstartóval, 137x137 mm műanyag ráccsal. |
![]() HL406E mosógép-szifon falba süllyesztve DN40/50, HL19.C tömlőcsatlakozóval, beépítőházzal, egybeépített nyomócső-csonkkal, HL42B vakdugóval, 110x280 nemesacél fedéllel, 1/2" légbeszívóval ellátott sarokszeleppel, elektromos dugaszoló aljzattal. |
![]()
|
![]()
|
![]() HL310N padlólefolyó DN50/75/110 függőleges csatlakozóval, szigetelő karimával, vízbűzzárral, műanyag rácstartóval, 15x15 cm nemesacél ráccsal, a csempézés idejére merevítő védőfedéllel. |
![]() HL304 padlólefolyó DN50 vízszintes csatlakozókkal, szigetelő karimával, visszacsapó szeleppel, 3 db. DN40 bemenettel, műanyag rácstartóval, nemesacél ráccsal, a csempézés idejére merevítő védőfedéllel. |
![]() HL300 padlólefolyó DN50 vízszintes csatlakozókkal, szigetelő karimával, visszacsapó szeleppel, DN40/50 bemenettel, műanyag rácstartóval, nemesacél ráccsal, a csempézés idejére merevítő védőfedéllel. |