CHO-OYU EXPEDÍCIÓ A MERKAPT KFT TÁMOGATÁSÁVAL
Folyamatosan frissülő eseménynaplónkban nyomon követjük a Magyarok a világ nyolcezresein 2010-es Cho-Oyu expedícióját:
Legfrissebb híeink:
A csúcs elérése abszolút természetes, magától értetődő befejezése egy hegymászó expedíciónak. Amikor az ember heteket, olykor hónapokat tölt egy hegyóriás – szó szerint – árnyékában, a az önként vállalt feladat: följutni egészen a legmagasabb pontig, mázsás súllyal nehezedik mindannyiunk vállára. A csúcsra pillantva minden reggel azzal kelünk, azzal fekszünk, hogy ott van, elfeledhetetlenül ott vár ránk, minden pillanatban emlékeztetve rá, mi dolgunk is van e barátságtalan vidéken.
Az első héten partra vetett halként küszködünk az oxigénhiánnyal, s az ebből fakadó gyötrelmes közérzettel, nem is beszélve a szellem s a lélek vívódásairól. Aztán, ahogy múlnak a napok s hetek, szervezetünk egyre jobban alkalmazkodik a szélsőséges viszonyokhoz, s egyre inkább otthonosan kezdünk mozogni ég és föld határán.
Kiépítjük a táborokat, akklimatizációnk kiteljesedik: készen állunk a csúcstámadásra. Ez már egy könnyebb, várakozásteli időszak, mikor az alaptáborban pihenünk, s egy úgynevezett időjárási ablakra várunk, hogy nekiindulhassunk, s immár egészen a csúcsig juthassunk. Nemrég a következő hasonlat ötlött eszembe: esetlen kis pondrók, hernyók vagyunk, midőn egy-egy ilyen hegyóriás lábainál kotorászunk, bebábozódunk a csúcstámadásra várva (az időjárási viszonyok folytán olykor ez az időszak is igen hosszú), s aztán „oly sok balszerencse közt, annyi viszály után“, egyszer csak játszi pillangóként föllibenünk a csúcsra. Ez egy minden korábbi nyűgöt feloldó, a megpróbáltatásoknak értelmet adó momentum, s valóban, olyan magától értetődő, hogy addig kell mennünk, másznunk, míg van nálunk magasabb, míg minden vonal, sík egyetlen pontban össze nem fut… Az ember ilyenkor úgy érzi, a feladatot maximálisan teljesítette, s az a térélmény, melynek ilyenkor részesévé válik, túlzás nélkül mondhatjuk, túlmutat önmagán. Eufórikus állapot ez, melyet megsokszoroz az odáig vezető nehézségek, kétségek sora.
Előfordul azonban, hogy a csúcs elérése, vagy akár maga csúcstámadás is elmarad.
Ennek oka lehet szubjektív (személyes) vagy objektív (a körülményekből adódó) vagy mindkettő. Ilyenkor erős hiányérzet jelentkezik, hogy dolgavégezetlenül kell távoznunk, valamint kétségek, hogy megalapozott volt-e visszavonulásunk. Valamennyien igyekszünk minél inkább élni a lehetőségekkel, de, ha túlságosan állhatatosak vagyunk, előbb-utóbb rajtaveszthetünk. A kudarcok, vagy mondjuk úgy, a csúcssiker elmaradása alázatra tanít, hiszen oly parányiak vagyunk a természet erőihez képest. Ahogy Szendrő Szabolcs hegymászó fogalmaz: legfeljebb fölkéredzkedhetünk a hegyek csúcsára. S a kudarcok ellenpontozásával a sikerek is sokkal értékesebbé válnak.
Sajnos az október elsejére tervezett csúcstámadási próbálkozásnak sem volt semmi értelme a 7000 méter feletti hóviszonyok miatt. A II-es tábor 7100 méterétől ezúttal sem volt ajánlatos feljebb kísérletezni. Ebben az időben semmit sem változtak a hóviszonyok és nagy valószínűséggel jó ideig nem is fognak. A csapat tehát dolgavégezetlenül kényszerült előbb az I-es, majd ma a felszerelések összeszedése után az 5700 méteren lévő alaptáborba levonulni, és ezzel feladni a további kísérleteket. Az alaptábor mintegy 35 expedíciójának többsége megkezdte a táborok lebontását és a teljes levonulást, nem látva értelmet a további próbálkozásnak.
Azért elsején éjszaka egy vakmerő német mászó sikerrel felért a Cho-Oyu csúcsára, de vele beszélve beigazolódott, hogy rendkívül lavinaveszélyes a hegy felső része, és neki nagy szerencséje volt a mély hóban. Erőss Zsoltról csak annyit, hogy kiválóan teljesített a szokatlan, új helyzetében. Természetesen a régi formáját még nem nyerte vissza teljesen - ami érthető is -, de a 7100 méteres lehetőséget és vezető mászó státuszát most is hozta. A síző Wetzl Péter választása volt a legnehezebb, mert a sível fokozott lavinatevékenységet indíthatott volna el, ezért csak a II-es táborból próbálkozott az egyes táborig, 6400 méterre, óvatosan lesízni. Ez sikerült is némi tojástánccal, ereszkedéssel és siklással.
Az erős széllel egy időjárási front érkezik, már ma érezni a hatását. Legközelebb kb. tíz nap múlva ígérnek csendesebb időszakot, de a felső régiók hóviszonyán ez nem sokat változtathat. Ezért is hagyja el a hegyet a legtöbb expedíció. Nagyon bizonytalan a hegy mászási feltétele. Az itt régóta szolgáló serpák elmondása szerint ilyen helyzetet még nem láttak. Biztosan lesz néhány eredményes próbálkozás, de azt kivárni sem kis teljesítmény. Nagyon remélem, több baleset nem lesz az idén. A mi expedíciónk 4-én levonul a felső alaptáborból. 3-án este megérkeznek jakok, és ha simán megy minden, 5-én már Katmanduban lehetünk. Három nap kell a felszerelések elhelyezéséhez, a dolgaink elintézéséhez és várnunk kell néhány napot, mert a repülőjegyeink 11-ére szólnak, és 12-én érkezünk Budapestre.
Az élet fintora, hogy egy sorozatosan csúcssikereket produkáló expedícióval nem jó érzés csúcs nélkül hazamenni, de ez a helyzet alázatra tanít. Így történt és el kell fogadni. Két ilyen eset történt meg velünk mostanság, a K2 és a Cho-Oyu. A két véglet. Ez a helyzet is mutatja, hogy nincsenek könnyű nyolcezresek.
Kollár Lajos október 1-én, pénteken reggel telefonon elmondta, hogy a magyar csapatból mindenki jól van, Erőss Zsolt már 7000 felett jár, de tekintettel a hegyen uralkodó mostoha körülményekre, túl nagy lenne a kockázata egy csúcstámadásnak, így a mászók összepakolják a magyashegyi táborokat és levonulnak az alaptáborba.
A szeptember 28-i alaptábori konferencia szerint a Cho Oyu ebben az őszi szezonban nem mászható, eddig egy kínai- és egy serpacsapatot is elvitt egy deszkalavina, de halálos áldozatok szerencsére nincsenek. A veszélyek ellenére pár expedíció még próbálkozik.
Időközben a Klein Dávid - Ács Zoltán páros is feladta a 8013 méter magas Sisha Pangma megmászását, mert ott is hasonló körülményeket tapasztaltak.
Kollár Lajos jelentése az előretolt alaptáborból:
"Mindenki jól van a csapatból, az I-es tábort mindenki elérte, de egyben el is dőlt: a körülmények miatt elmarad a csúcstámadás. Felesleges kockázatokat nem vállalunk, a terep nagyon lavinás. Állítólag láttak egy mászót a csúcs közelében, de ez nem változtat a döntésünkön, mint ahogy az sem, hogy páran még próbálkoznak a csúccsal. A sors furcsa fintora, hogy éppen a legnehezebb - K2, 2005 - és a legkönnyebb nyolcezres - Cho Oyu, 2010 - állított elénk áthághatatlan akadályokat, de el kell fogadni, ez van, lesz legközelebb is."
Biztossá vált, hogy a magyar expedíció tagjai a tervezettnél korábban hazatérnek. Mécs László már október 6-án elhagyja Katmandut, 7-én Budapestre érkezik, míg a csapat többi tagja október 11-én száll repülőre, és másnap, október 12-én érkezik meg Ferihegyre.
Most megy a közösségi sátorban a tervezés, hol alszunk, mit eszünk, stb... A lényeg, hogy a rengeteg expedíció közül (mondanak 50-60-at, mi 30-at számoltunk) szinte az összes visszafordult és vonulnak lefelé a hegyről. Mi vagyunk az egyetlen expedíció, akik komoly szándékkal nekivágunk a hegynek. A serpák nem hajlandóak, nem mernek tovább menni, mert a megszokott útvonal lavinaveszélyes. Így persze fixkötelek sincsenek a hegyen, tehát a kereskedelmi expedícióknak, nem tapasztalt mászóknak nincs keresnivalójuk a hegyen. A serpák nem mennek többet a hegyre :)
Mi megpróbálunk egy új útvonalon felmenni, még 2-a előtt, mert utána jön a jetstream és baromi nagy szél lesz, lefújna bennünket a hegyről. 2-3 körül már 35-40 km/h-s szél lesz, utána pedig ez nagyon megnő... A terv, hogy ma megyünk fel az egyes táborba, holnap a kettesbe és utána onnan mennénk a csúcsra egy hosszú, fárasztó menettel :) Lesz sírás, rívás, fogcsikorgatás...
Még nem volt mászó a hármas tábor felett és a serpák is csak kicsivel mentek az fölé, ahol kétszer el is kapta őket a lavina. Mi megpróbálunk variálni az útvonallal, sziklásabb terepen menni, hogy ez ne fordulhasson elő.
3-4 nap múlva meglátjuk, hogy mi lesz. Vagy csúcs, vagy visszavonulás...
Visszaérkeztek az előretolt alaptáborba a pihenők (Wetzl Péter, Gál László és Horváth Tibor) a 4910 méteren lévő alaptáborból, csatlakozásukkal újra együtt a magyar csapat. Közben azonban újabb sajnálatos baleset történt: szeptember 27-én, 7900 méter magasan ismét lavina sodort el hat serpát, közülük az egyik állapota életveszélyes. Az elhúzódó monszun miatt ugyanis sok hó esett a felső régiókban, majd a hirtelen lehűlés következtében ez a réteg megfagyott, mielőtt hozzá tudott volna kötni az alatta lévőhöz. Ez okozta a hegyen az eddigi ún. réteges, vagy deszkalavinákat.
A 28-i alaptábori konferencia szerint a Cho-Oyu ebben az őszi szezonban nem mászható, és erre a véleményre hajlik a magyar csapat is. Ezt alátámasztja az is, hogy az idei nagyszámú expedíció ellenére a fix köteleket kirakó serpákon kívül még senki sem járt a III. magashegyi táborban. Kollár Lajos telefonon beszélt a Klein Dávid - Ács Zoltán párossal is, akik a 8013 méter magas Sisha Pangma megmászását tervezik. Elmondásuk szerint hasonló problémákkal küzdenek ott is.
Kollár Lajos jelentése az előretolt alaptáborból:
"Több expedíció is csomagol, sőt már el is hagyta az alaptábort. Folyamatos leköltözések vannak, a teherhordók ürítik ki a hegyet. Ennek ellenére a magyar csapat holnap reggel elindul az I-es, és délután a II-es táborba szemrevételezni a helyzetet, esetleges kiskaput találni a továbbjutásra. A felszereléseket úgyis le kell hozni. A sízőknek (Mécs László, Wetzl Péter) megfontolt programot kell kidolgozni. Az eredeti elképzelés biztosan nem kivitelezhető a lavinaveszélyes hóviszonyok miatt, tudniillik a sível komoly, újabb lavinaszakaszok indíthatók el! Mindezeket egybevéve, nagyon kétesélyes a további munka."
Erőss Zsolt üzenete:
Szept. 27-e reggel és délelőtt még nagyon jó hangulatban telt. Végre úgy éreztem jól terhelhető a lábam, nem fáj, délkörül elmentem túrázni. A hegyre fotózva a fixkötelező serpákból öt a csúcstömbön járt. Csak azért akartam egy jót menni a délelőtti kártyaparti után, hogy ne legyen tunyulás. A moréna elégé meggyötörte a csonkom és amint letértem az útról folyton izgalmas helyzetekbe keveredtem. Végül kb. 3 óra múlva, délután visszakavartam az alaptáborba. Ott viszont hangulatváltás volt, mert újabb lavinabaleset történt. Rögtön le is csekkoltam a fotóimon a helyzetet és az újabb felvételeken jól láthatóvá vált a deszkalavina nyoma.
Eddig időjárás, csúcstámadási napok egyeztetése zajlott, most minden megtorpant. A felvételeken jól látszik, hogy a deszkalavina egy olyan gerinc ill. borda alól indult el, ahová a szél még bepakolt havat. Szerencsére nem volt nagy lavina, az öt érintett serpából kettőt mondtak sérültnek. A súlyosabb sérült már este az alaptáborba érkezett egy nagy mentőcsapattal, saját lábon szaladva. 28-án újabb nagy megbeszélés volt a kínaiak álttal irányítva. A fent járt serpák szerint sohasem voltak ilyen rossz hóviszonyok a Cho-Oyun. Ennek ellenére a fent jártak jól haladtak, most 28-án délelőtt is haladnak a hármas tábor felé.
Szóval van némi lavinaveszély, de talán kikerülhető. Csúcstámadó időjárást 30-án és október 1-re mondanak. 28-án mégsem indulunk, de 29-én remélem igen. Sok csapat most feladta, majd csak akad, amelyik most velünk nekivág. Szóval megnézzük közelebbről a helyzetet és ha jól alakul még a csúcsot is elérhetjük, bár inkább sokadik csapatként caplatunk volna fel.
Mécs László levele:
Az akklimatizáció, a magaslati viszonyokhoz való adaptáció a szervezet optimális alkalmazkodása a jelentősen megváltozott élettani viszonyokhoz. Ennek a rendkívül bonyolult folyamatnak legfőbb jellemzője a vörösvértestek számának növekedése a vérben, de olyan hosszabb távú (5-6 hetes) változások is fellépnek, mint az izomrostok elvékonyodása, mely által kedvezőbbé válik az izomzat áterezettsége, így vérellátása. Bár a vörösvértestek élettartama kb. 120 nap, a vérkeringésben csak 10-12 napot töltenek, így az akklimatizálódott személy nagyjából ennyi ideig őrizheti meg "sűrű vérét" az alacsonyabb régiókba való visszatérés után.A szervezet azért képes emlékezni a korábbi élethelyzetekre, s egy-egy újabb magaslati tartózkodásnál többnyire olajozottabban reagál a körülményekre.
Az akklimatizáció kb. 2800 méter fölött indul be, s nagyjából 5500 méterig lehetséges, afölött a szervezet a túlélésre játszik. 7500-7800 méter tájékán kezdődik az ún. halálzóna, melyben az oxigénhiány már olyan jelentős, hogy a szervezet működése 1-2 óra alatt összeomolhat, tüdő-, majd agyödéma alakulhat ki. Ezt a magassági szintet a hegymászók többsége oxigénpalackkal éri el. Ennek persze megvan az a veszélye, mintha víz alá merülne az illető, hogy bármilyen technikai probléma, vagy az oxigénkészlet felélése esetén azonnali légzési nehézségek lépnek fel. Mi megfelelő, sok éves felkészüléssel, az expedíciót megelőző edzésprogrammal, a helyszínen pedig bevált akklimatizációs stratégiával igyekszünk elejét venni annak, hogy a hegyen bármilyen magasságból adódó probléma jelentkezhessék.
Emellett rendkívül fontos, hogy megfelelő tapasztalatainkon, önismeretünkön alapuló döntéseket hozzunk a mászás, különösen a csúcstámadás során. Ez azt jelenti többek között, hogy az ember tudja azt, meddig mehet el, mikor kell visszafordulnia. Vannak persze olyan helyzetek, mikor roppantul nehéz adekvát döntést hozni, elmenni a végsőkig, de nem lépni át azt a bizonyos határt, ahonnan már nincs visszaút. Hiszen a csúcs még csak félúton. A tapasztalatok szerint egy 8000 méter fölötti csúcs megmászásához többnyire legalább 3 hetes magaslati (4-5000 m feletti) tartózkodás szükséges, mely természetesen nagyobb magasságokba (6-7000 m) való feljutásokat is magában foglal. Ezt az időtartamot aztán nagyon sokszor megnyújtják logisztikai, egészségügyi, legfőképpen pedig időjárási problémák.
Jelen esetben nagyjából túlvagyunk az akklimatizációs szakaszon, bár hárman nem aludtunk 7000 m közelében. Legutóbb a havazás és az ebből adódó lavinák, melyek a kettes tábor alatt zúdultak le, akadályozták meg, hogy fönt aludjunk 7000 m fölött. 3 éjszakát töltöttünk azonban 6400 méteren, s egy túra alkalmával 6700-6800 méterre jutottunk.
Tapasztalataimat figyelembe véve ez alkalmassá tehet minket a csúcs elérésére, ugyanis a Gasherbrum II. (8035 m) esetében sem aludtam 6300 m fölött a csúcstámadás előtt, a Hidden Peaknél (8068 m) pedig csak egy éjszakát töltöttem 6400 méteren, mielőtt a csúcsra indultunk, ráadásul ott az alaptábor is 600 méterrel alacsonyabban feküdt. Ehhez még talán azt is hozzá vehetjük, hogy a Cho Oyu bár magasabb, sokkal lankásabb, tehát kevésbe megerőltető hegy. Így talán elmondhatjuk, készen állunk arra, hogy immár egészen a csúcsig kapaszkodhatunk, ahogy Pakisztánban mondják: inshallah (azaz, ha Isten is úgy akarja).
A jelenlegi időjárás előrejelzések azonban nem sok jóval kecsegtetnek: a következő 8 napra erős szelet jeleznek, 50-60 km/órásat 8000 méteres magasságban. Ilyen szélben lehetetlenség ezekre a hegyóriásokra feljutni. A türelem, az állhatatosság s a remény napjai köszöntenek ránk. Fontos, hogy megőrizzük jó egészségi állapotunkat, erőnlétünket, lelki szilárdságunkat, harci kedvünket. Talán a legnehezebb időszak elé nézünk.
Kollmann András beszámolója:
"A lassúságod most még nem gond, de a csúcstámadáskor ebből probléma lesz" – mondta Pemba Nuru, amikor átléptük a 7000 méteres magasságot. Serpám intelmével nem tudtam érdemben foglakozni. A 7100 méteren lévő 2-es tábor felé tartottunk, és én még soha nem voltam ilyen magasan...
Az a helyzet, hogy kifejezetten jó éreztem magam ezen a magasságon is. Nem fájt a fejem – csak éppen csigatempóban mozogtam. A magam részéről bevezettem a négy lépés programját: négy lépés, aztán négy mély levegő... Hogy érzékeltessem a haladásom tempóját, ideírom: az utolsó 20 métert a táborig 5 perc alatt tettem meg. Tengerszinten ez nagyjából húsz másodperc, a ritka levegő viszont kiveszi az ember erejét.
"Mi itt maradtunk 6800-on, a két tábor közti platón" – jelezték rádión Erőss Zsolték.
Ezt az üzenetet már a 7100 méteren lévő táborban kaptam meg. Pemba Nuru és én jóval előbb indultunk az 1-es táborból, abban a reményben, hogy Horváth Tibi, Szlankó Zoli és Erőss Zsolt utolérnek minket. Ők mindannyian "sportszerűen" másznak, maguk cipelik minden felszerelésüket. Én azért tudtam gyorsabban haladni, mert munkámat Pemba Nuru sztárserpa segíti. Bár a hálózsákon kívül szinte semmit nem kellett cipelnem, mégis csak néhányszor vettem elő a kamerát. Ehhez is minden energiámra szükségem volt. Zsolt, Tibi és Zoli azonban későn indultak, és nem volt idejük felküzdeni magukat a 2-es táborba...
Ezt az üzenetet már a 7100 méteren lévő táborban kaptam meg. Pemba Nuru és én jóval előbb indultunk az 1-es táborból, abban a reményben, hogy Horváth Tibi, Szlankó Zoli és Erőss Zsolt utolérnek minket. Ők mindannyian "sportszerűen" másznak, maguk cipelik minden felszerelésüket. Én azért tudtam gyorsabban haladni, mert munkámat Pemba Nuru sztárserpa segíti. Bár a hálózsákon kívül szinte semmit nem kellett cipelnem, mégis csak néhányszor vettem elő a kamerát. Ehhez is minden energiámra szükségem volt. Zsolt, Tibi és Zoli azonban későn indultak, és nem volt idejük felküzdeni magukat a 2-es táborba...
"Vacakul aludtam, egész éjszaka forgolódtam" – mondtam a 2-es táborban töltött éjszaka után Pembának. Nevetve válaszolta, hogy ő sem aludt. Csakhogy ő bírja a körülményeket, én meg nem. Úgy indult lefelé, mint egy nyúl, én csak szédelegtem utána. Éjszaka 40 cm hó esett, így aztán lefelé sem volt egyszerű haladni. Az 1-es táborban összefutottunk Zsoltékkal, valamint Mécs Lacival, Wetzl Petivel és Gál Lacival.
A Cho Oyu csapat erős embere egyébként most Mécs Laci, ő van a legjobb formában. Zsolt erőnlétén látszik, hogy hónapokat töltött kórházban: a csonkja érzékeny, a 2-es tábor felállítására indult túrán alaposan feltörte.
A napokban rájár a rúd az expedícióra. Minden délután esik a hó és az időjárás-előrejelzés nem ígér javulást. Sőt szeptember 24. és 28. közt a mostaninál is rosszabb időnk lesz. Nem tudunk érdemben mozogni. Ködben és hóesésben a kutyának sincs kedve mást csinálni, mint az alaptáborban lévő közösségi sátorban ücsörögni. Normális esetben a monszun szeptember közepére véget ér, most viszont valami időjárási anomália miatt a nedves légtömegek átbuknak a Himalája gerincén, és párás hideg van a Cho Oyu északi oldalán.
Nem ígér sok jót, de nincs most energia erre gondolni...
Egyelőre az időjárás nem alkalmas a felfelé haladásra és nem jók az időjárás-előrejelzések sem. Több expedíció is a visszafordulás mellett döntött, de a magyar csapat kitart.
Kollmann András és serpája, Pemba Nuru 7100 méterig mentek fel, ők hozták létre a II-es magashegyi tábort, míg Erőss Zsolt, Horváth Tibor és Szlankó Zoltán 6800 méterig jutott.
Kollár Lajos gyorsjelentése az előretolt alaptáborból:
"Sok a hó és rendkívül rossz az idő, mindenki lent van az alaptáborban. A rossz viszonyok ellenére áll a II-es tábor 7100 méteren és Zsolték egy köztest is létrehoztak 6800 méteren."
Az expedíció vezetője péntekre ígér részletesebb jelentést.
A lavinabaleset miatt sok serpa, aki a köteleket eddig rögzítette, levonult a hegyről, így a felsőbb régiókban nincs fix kötél. Több csapat összefogott, hogy saját serpáik segítségével megoldják ezt a helyzetet.
"Ma reggelre kisütött a nap és reményeink szerint egyre távolodik a monszun. Két nappal ezelőtt történt egy baleset a II-es tábor fölött: a kínai csapat előmászói fix köteleket helyeztek el a II-es és a III-as tábor között, mikor egy lavina elsöpörte őket. A hírek szerint senki sem halt meg, de sérültek vannak. A mentés önszerveződéssel folyik.
Sok hó esett az elmúlt négy napban, Mécs, Wetzl, Gál és én az I-es táborba készülünk. Szombat kora délután fölmegyünk és vasárnap reggel jövünk vissza. Erőss, Szlankó, Horváth, és ha Kollmann Andris és Pemba sherpa is rendben lesz, akkor felmennek az I-esen keresztül a II-e táborba, és elhelyezik a sátrakat és némi felszerelést 7200 méteren.
A csapat tervei szerint ez elég kell, hogy legyen akklimatizációs előkészületnek, így a következő fölmenetnél a III. tábor már egy előretolt csúcstámadó tábor lenne 7600 méteren. Ez egy rövidített program, de jó előkészületi állapotban simán kivitelezhető.
A sízők, Wetzl Péter és Mécs László egészen a II-es tábor eléréséig nem viszik a léceket, mert a cél az akklimatizáció. Az utolsó felvonásban, a csúcstámadási szakaszban kerül sor a lécekre."
A Magyarok a Világ Nyolcezresein 2010-es expedíciójának trekkinges (magashegyi túrázó) tagja, Kelemen Ferenc, valamint Tóth Zsolt, az Erőss Zsoltról készülő dokumentumfilm operatőre megérkezett Katmanduba. Mindketten jól vannak, a repülőjegyek intézése folyamatban van. Telefonos beszámolójuk szerint mindketten megjárták a 6000 méteres magasságot. Kelemen Ferenc elmondta, hogy lefelé menet szerdán találkoztak a 4910 méteren lévő alaptáborban Mécs Lászlóval, Gál Lászlóval és Wetzl Péterrel. A hármas akklimatizációs céllal tartózkodott ott, de elmondták a Katmanduba tartó párosnak, hogy csütörtökön szándékoznak felmenni az előretolt alaptáborba.
Kollár Lajos jelentése az előretolt alaptáborból:
Itt a karácsony! Kitűnő hangulatot varázsolt a monszun vége - sajnos. Havazik, és nem akar elállni két napja. Közben tegnap délután megérkezett Mécs Laci, Gál László és Wetzl Péter síző is, aki - első magyarként - szeretne lesízni a Cho-Oyu 8201 méter magas csúcsáról. Ebben a vállalkozásában társául szegődik Mécs Laci is, a "Magyarok a világ nyolcezresein" expedíciós sorozat egyik alapítója.
Tehát együtt a csapat. Egy nagyon jó hír: Erőss Zsolt a "lábváltás" ellenére, újra a régi formájában dolgozik. Mint előző híradásunkból kiderült, áll az expedíció I-es tábora 6400 méteren. Az időjáras javulása, és egy kis pihenő után (talán holnapután) indul az egész csapat az I-es táborba, illetve a II-es tábor felállítása és az akklimatizáció miatt 7200 méterre. Jelenleg a csapat összehangolása és a további tevékenységek egyeztetése folyik, kitűnő sherpa szakácsunk közreműködésével.
Mécs László levele:
Tegnap, szeptember 15-én mi hárman (Gál László, Mécs László, Wetzl Péter) is megérkeztünk az 5700 méteren fekvő előretolt alaptáborba. Sajnos az akklimatizáció szervezetünkre mért terhét jelentősen megnövelte, hogy ketten, Péter és én felsőlégúti megbetegedést kaptunk, ez nálam később emésztőszervi problémákkal is társult. A magassággal együtt járó oxigénhiány olyan terhet mér a szervezetre, mely mellett nagyon nehezen képes a megbetegedések elleni küzdelemre. Ráadásul bázisunk, előretolt alaptáborunk is már nagy magasságban, az ún. élettani határ fölött fekszik.
A tapasztalatok, valamint a tudományos kutatások is azt mutatják, hogy az emberi szervezet számára tartósan élhető régió felső határa megközelítőleg 5300-5500 m táján húzódik. Ez nem azt jelenti, hogy ebben a magasságban még a tengerszintinek megfelelő minőségű életet lehet élni, hiszen itt is már jelentős teljesítménycsökkenéssel kell számolnia még a jól akklimatizálódott, genetikailag alkalmasabb személyeknek is - , hanem, hogy ehhez a magassághoz még képes alkalmazkodni az emberi szervezet, s képes akár tartósan élni is e magasságban. Persze, jóval kedvezőtlenebb életkilátásokkal, várható élettartammal, egészségi perspektívákkal.
Egyébként ennél a magasságnál jóval alacsonyabban alakultak ki földünk állandóan lakott települései, nyilván ennek az is az oka, hogy bármilyen földművelő, állattenyésztő tevékenységhez alacsonyabb magasság szükséges. Meghatározó élmény volt számomra annak a serpának a látványa, aki 4400 méteres magasságban a havas földön jak vontatta faekével szántott.
Ma és holnap szoktatjuk magunkat az előretolt alaptábor (ABC, 5700 m) magasságához, s mindenképpen gyógyulnunk kellene valamicskét, hogy 18-án elindulhassunk az 1-es táborba (6400 m) s ottalvásunkkal tovább javítsuk akklimatizációnkat, fölzárkózva ezzel a többiekhez. A hó azonban már két napja intenzíven esik, mely a hegy felsőbb régióiban akut lavinaveszélyt okoz, az 1-es táborhoz vezető utat pedig alaposan megnehezíti.
Kollmann András beszámolója:
„Még soha életemben nem éreztem olyan fáradtságot, mint amikor az 1-es táborból lefelé jöttünk... A magasság miatt rosszul aludtam, a terep pedig több volt, mint kellemetlen”
Szeptember 13-án délelőtt indultunk az 5700 méteren lévő előretolt alaptáborból (Advanced Base Camp – a továbbiakban: ABC) az egyes számú táborba. Hétszáz méter szintet kellett legyűrnünk. A menetnek két célja volt: szokni a magasságot, illetve felvinni két sátrat, néhány főzőt és több gázpalackot. Erőss Zsolt a legtapasztaltabb a csapatban; ő javasolta, hogy minél kevesebb cuccot vigyünk. Szlankó Zoli és Horváth Tibi sátrait vittük tovább – az alkatrészeket szétosztottuk a hátizsákokba. Én vittem a legkevesebb terhet – hozzám két gázpalack és egy főző került. Persze a teher így sem volt könnyű, mert az oldalamon utazott a kamera és a hangrögzítő felszerelés is. A többiek hamar elhúztak, én a lehető leglassabban cammogtam, mert a középső alaptábor (5200 m) megközelítésekor kiütöttem magam.
Akkor a kamerával szaladgáltam a többiek elé, aztán lemaradtam, majd ismét iszkoltam. Másnapra olyan fejfájásom lett, hogy moccanni sem akartam... Most figyeltem a légzésemre, figyeltem, mennyire lüktet a szívem. A terep szép volt, de kellemetlen. Kőtörmelékkel fedett gleccseren haladtunk, amelyen az ember megy egy kicsit fölfelé, aztán lefelé, majd ismét fölfelé. A kövek mozognak, ezért figyelni kell minden lépésre. A kellemetlenségekért némiképp kárpótolt a látvány: jégtűkből álló, un. szérakos gleccser jobbra, 7000 m feletti csúcsok szemben, balra pedig a Cho Oyu. Csak az utolsó kétszáz méteren volt hó. Mire ideértem, rázendített a hóesés, és többé nem láttam semmit a tájból.
Jó hangulatban értem el a 6400 méteren lévő 1-es tábort, a többiek már egy sátorban kuksoltak. Érkezésemre előbújtak, és felállítottunk egy másik sátrat. Csaknem hatvan(!) expedíció van a hegyen; az ABC eléggé zsúfolt; a 6400-on lévő táborban mégis könnyen találtunk helyet. Én felvetettem, hogy főzzünk egy levest, ám a többiek leszavaztak, mondván: ez az, amitől rosszul leszünk... Ilyen magasságban ugyanis az ember nehezen emészt, csínján kell bánni az ivással; szóval üres hassal feküdtünk le.
Minden erőmet össze kellett szednem, hogy a sátorállításról képeket forgassak. Benn a sátorban Zsolti három mondatban összefoglalta a nap eseményeit, aztán próbáltunk aludni. Rémes éjszaka volt, forgolódtam és felszínesen aludtam. Eleinte fázott a lábam, a pehelykabát módszeres rátekerése picit segített.
Reggel étlen-szomjan indultunk lefelé, mondván gyorsan leérünk. Hóesésben botladoztunk lefelé a törmeléklejtőn, nem lehetett tudni hogy melyik kő csúszik és melyik nem. Lejjebb, ahol engedett a fagy, ott meg sárban tapicskoltunk. Amikor a gleccserre értünk, kisütött a nap, fáradtan cammogtam az ABC felé. de az nem nagyon akart közeledni. Ebédidőre értünk oda. Pasang, alaptábori szakácsunk füstölt csülökkel és hagymás tört krumpival várt minket. Jobb lett volna valami könnyebb, de ez jutott.
Most két-három napot pihenünk, aztán – ha az idő is úgy akarja – indulunk fel a 7200-on lévő 2-es táborba.
Áll az I. magashegyi tábor 6400 méteren, a II. tábor felállítása 7200 méter magasan lesz majd. Erőss Zsolt jól veszi az akadályokat, Kollár Lajos, a vállalkozás vezetője szerint nem sok különbség látszik eddigi mozgása és a műlábbal való magashegyi hegymászása között.
A csapat trekkinges (magashegyi túrázó) tagja, Kelemen Ferenc hazaindul, miután sikeresen felment 6000 méterig. Ez volt a sportember eredeti terve is, ő ugyanis nem csúcstámadási céllal tartott az expedícióval. Rossz hír viszont, hogy Tóth Zsolt, az Erőss Zsoltról készülő dokumentumfilm operatőrének szervezete nem bírta a magashegyi körülményeket. Nem szabad kockáztatni, így ő is visszafordul és együtt utazik haza Kelemen Ferenccel Budapestre. Már elindultak vissza Katmandu felé.
A dokumentumfilm forgatása természetesen folytatódik tovább, Kollmann András rendező látja majd el az operatőri feladatokat. Az expedíció tagjai is segítséget nyújtanak majd neki, hiszen ilyen magasságban fizikailag nagyon megterhelő még a legegyszerűbb mozgás is.
Kollár Lajos jelentése az előretolt alaptáborból, 5700 méterről:
Ma lejárt Kelemen Feri trekking-ideje és elindult lefelé két jak kíséretében. Rendkívül jól teljesített, tegnap elérte a tábor fölötti 6000 métert is. Van egy sajnálatos esemény is: Tóth Zsolt operatőr, a forgatócsoport tagja nem tudott megbirkózni a magassággal, az akklimatizációs túrák nem tették meg a megfelelő hatást így meg kellett válnia az expedíciótól. Ma, Kelemen Ferivel együtt ő is elindult lefelé és haza Budapestre. Meg kellett hozni ezt a kényszerű döntést, hogy elkerüljünk egy súlyosabb helyzetet. Sajnos, a Himalájában ezen a magasságon nem jól akklimatizálódó emberek közül kerül ki a legtöbb tragikus végű baleset. A helyzet következményeképpen fellépő tüdő, vagy agyi ödéma, hirtelen halálhoz is vezethet.
Áll az I.-es tábor 6400 méteren, két sátorral. Az Erőss, Szlankó, Horváth, Kollmann négyes állította föl még tegnap, ott aludtak és ma délelőtt jöttek vissza az előretolt alaptáborba. Várjuk a Mécs, Wetzl, Gál hármast, hogy kiegészüljön a csapat és velük együtt 8 fő marad a létszám. A figyelemre méltó érdekessége az expedíciónak, hogy Erőss Zsolt hogyan teljesít az "új" lábával. Idáig úgy tűnik nincs különbség. Az akklimatizációs túrán is a régi formában mozgott. A másik érdekesség Wetzl Péter kísérlete lehet, a Cho-Oyu csúcsáról való lesízés. Nemzetközi szinten sokan hajtották végre már, de Magyar sikerről idáig nem beszélhetünk.
Két nap pihenő következik és a II.-tábor (7200 m.) kiépítése következik. Sherpáink (szakács, konyhafiú) a régiek, a tavalyi Manaslu expedícióból. Szívesen jöttek velünk, ismerik szokásainkat, rigolyáinkat. Az időjárás nem szeszélyes, délután 3-4 órára befelhősödik és szállingózik a hó. Remélem nem lesz a Manasluhoz hasonló rossz idő. Minden eddigi tapasztalatomat megdöntötte az ittlévő expedíciók létszáma. Egyes források szerint több mint 70 csapat ordítozik és masírozik a hegyen. Tehát most pihenő és várjuk Mécséket!
A expedíció hétvégén elérte az 5720 méter magasan lévő előretolt alaptábort. Hétfőn Erőss Zsolt, Szlankó Zoltán, Horváth Tibor és Kollmann András elindult, hogy felépítse 6400 méteren az első magashegyi tábort.
Erőss Zsolt üzenete:
"Alaptáborunk 5700 méteren van, rengeteg az expedíció. Szemben velünk a hegyen a 2. táborig látszik nyom. Az alaptáborok sora kb. egy kilométer hosszan húzódik egy moréna nyelven, amely alatt gleccser található. Mi a felső részen vagyunk már rendezett tereppel, jó konyhával. Lajosnak a gépe szarakodik és a kommunikáció is, de nem lehet gond, van itt technika elég. A lábam jól van, a lábakkal még kísérletezek, de egyenlőre minden ok. Két nap alatt jöttünk fel és azért volt tréfásan lemerítő, mert könnyű rövid sétának ígérték mindkét napot. Caplatás és volt, kb. öt órás mindkét menet."
Tegnap elhagytuk Katmandu nyüzsgő forgatagát, s nekivágtunk a nagyjából 180 km-es útnak, mintha a Badacsonyra indulna az ember Budapestről, akkora a táv, mégis - akárcsak fő csapattestünknek - 12 órát vett igénybe. Katmanduba érkezesünk éjjelén hatalmas égszakadás zúdult a városra, s a hegyvidékre is, ennek hozadéka, hogy az autóutakat földcsuszamlások, sziklaomlások torlaszoljak el. Jelen esetben 3 helyen tettek átjárhatatlanná a Katmandut Tibettel összekötő útvonalat.
Ilyenkor a környékén lévő, csekély számú munkagép próbálja meg szabaddá tenni az utat, sokszor több napos munkával érve el eredményt. s aztán jön az újabb esőzés, s a sziszifuszi munka folytatódik... Várakozni tehát nem nagyon érdemes a torlaszoknál. Kialakult egy jól működő rendszer: a torlaszokon teherhordók szállítják át a csomagokat, s a túloldalon új szállítóeszközökbe pakolják. Ott van nagyobb probléma, ahol két csuszamlás közé nem rekedt be semmilyen mozgósítható jármű. Ilyenkor a teherhordók viszik tovább terhüket addig, míg el nem érik a következő járművet. Ez a fajta utazás igencsak kalandos és lassú, de éppen ez a szép benne.
Délután óriási zápor zúdult le ránk, de szerencsére ekkor már a legeslegutolsó autónkban ültünk, s hamarosan elértük a nepáli határtelepülést, Kodarit. Reggel sikeresen átléptünk a határon, ám kísérőnk vízuma még nem érkezett meg ekkorra, amit mi elég nehezen értettünk. Végül is ő Kodariban várakozik, de reméljük, hogy hamarosan befut expedíciós felszerelésünkkel. A 9 évvel ezelőtti állapotokhoz képest a kínaiak által alaposan felújított úton gyorsan elértük a 3800 méteren fekvő Nyalamot. A városka is sokat fejlődött az elmúlt évtizedben.
A magasságunk már elindítja szervezetünk akklimatizációját, ezt most egy kis hegyi túrával igyekszünk serkenteni. Holnap továbbutazunk Tingribe, 4200 méterre.
Képgaléria:
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
"Néhány órája érkeztünk meg a Cho-Oyu alaptáborába. Itt végre otthonosan mozgunk, az eddigi hányattatások után jól esik a rendezettség. Ezt a levelet a közösségi sátorból írom: nepáli szakácsaink, Pasang és Gyalzen épp a vacsorát főzik…
Az előző napokat akklimatizációval töltöttük. Ez azt jelenti, hogy szoktattunk a szervezetünket a magassághoz. Felmentünk az Everest északi alaptáborába, és kétszer 5200 méter magasságban aludtunk. A ritka levegőt csak Erőss Zsolti és az expedíció vezetője, Kollár Lajos viselték jól, a csapat többi része csak szédelgett. Én ilyen kínzó fejfájást még soha nem éreztem: az első nap olyan volt, mintha kívülről acélpánttal szorították volna a koponyámat, belül pedig légkalapáccsal dolgozott egy regimentnyi melós. Igyekeztünk mozogni: felmentünk a hegymászó-temetőbe leróni tiszteletünket az Everest áldozatai előtt. Megrendítő volt látni a sok névtáblát – sok lélek, akik odavesztek. Álltunk Reinhard Wlasich, Dr. Gárdos Sándor és Várkonyi László síremléke előtt és egyikünk sem tudott mesgszólalni…"
Az előző napokat akklimatizációval töltöttük. Ez azt jelenti, hogy szoktattunk a szervezetünket a magassághoz. Felmentünk az Everest északi alaptáborába, és kétszer 5200 méter magasságban aludtunk. A ritka levegőt csak Erőss Zsolti és az expedíció vezetője, Kollár Lajos viselték jól, a csapat többi része csak szédelgett. Én ilyen kínzó fejfájást még soha nem éreztem: az első nap olyan volt, mintha kívülről acélpánttal szorították volna a koponyámat, belül pedig légkalapáccsal dolgozott egy regimentnyi melós. Igyekeztünk mozogni: felmentünk a hegymászó-temetőbe leróni tiszteletünket az Everest áldozatai előtt. Megrendítő volt látni a sok névtáblát – sok lélek, akik odavesztek. Álltunk Reinhard Wlasich, Dr. Gárdos Sándor és Várkonyi László síremléke előtt és egyikünk sem tudott mesgszólalni…"
Forrás: extreme.hu
Szeptember 6-an egy Bahreinben töltött éjszaka után a Gulf Air szárnyain mi (Gál László, Wetzl Péter, Mécs László) is megérkeztünk Katmanduba. Itt 2 napot töltünk, míg elintézzük a kínai vízumot, meg, amit még szükséges. Tegnap meglátogatott minket a 88 esztendős Miss Hawley, aki évtizedek óta él Nepálban, tudósít a hegymászó-expedíciókról és elévülhetetlen érdemeket szerez az un. Himalájai Adatbázis létrehozásában.
Már első este bőrig áztunk, nehogy megfeledkezzünk arról, hogy a monszun még nem ért véget. Szervező serpánktól megtudjuk, hogy ez a tény – szokás szerint – kihatással van továbbutazásunkra is, földcsuszamlások, áradások teszik járhatatlanná az út egyes szakaszait.
Fő csapattestünknek is 12 órába telt (4 helyett) míg elérte a tibeti határt. Emlékszem 2001-ben a Csomolungmára (Everest) igyekezvén 2 helyen is az apostolok lovára kellett váltanunk, közel 4 tonnanyi felszerelésünk szakaszos szállítására pedig sok tucat hordárt kellett hirtelen fölfogadnunk. Ez persze nem volt betervezve a költségvetésben, s meg csak az út elején jártunk.
Megérkezés Kathmanduba
Sok expedíción fogalmazódott már meg bennünk, hogy, ha elérjük az alaptábort, onnan mar „csak mászni” kell… A határátlépés után Zangmuban töltjük az éjszakát, másnap megkezdjük emelkedésünket a Tibeti-fennsík felé. Ezen a szakaszon az óceáni légtömegek heves fölemelkedésre kényszerülnek, így itt mindig sok a csapadék – ebből kifolyólag a vegetáció is igen dús. Estére elérjük Nyalamot, melynek 3400 méteres magassága erőteljesen beindítja akklimatizációnkat. A rákövetkező napon 4000 méter fölé emelkedünk, a kietlen, poros fennsíkra.
A vadnyugati hangulatú település, Tingri, ahol ördögszekereket kerget a szél, lesz a szálláshelyünk. Cserzett arcú, hosszú hajfonatos, észak-amerikai indiánokra emlékeztető tibetiek fogadnak minket, akik ugyanúgy rosszul bírjak az alkoholfogyasztást.
A 4200 méteres magasság nemi fejfájást is okozhat nekünk, de a másnapi fölemelkedés a közel 5000 méter magas alaptáborba lesz az igazi próbatétel. Na meg az állandóan kellemetlenkedő északi szél, az ingerszegény környezet és a növényzet teljes hiánya. Még szerencse, hogy hamarosan átlépünk a hegyek, a hó és a jég s a varázslatosan kék ég birodalmába…
Képek Kathmanduból:
 |
 |
 |
 |
 |
 |
A Kollár Lajos vezette „Magyarok a világ nyolcezresein” 2010-es expedíciósorozat résztvevői elhagyták a Mount Everest alaptáborát, amelynek környékén napokig akklimatizációs túrákat tettek. A vállalkozás tagjai jól vannak, a tegnap estét Tingriben töltötték, ma pedig elindulnak a Cho Oyu 4910 méter magasan fekvő alaptáborába.
Kollár Lajos jelentése a Cho Oyu alaptáborából:
Ma egy nappal korábban feljöttünk a Cho-Oyu alaptáborba. Azért egy nappal korábban a tervezettnél, mert az Everest trekk magasság (5300 m körül) nem mindenkinek tett jót így hirtelen. Visszajöttünk tegnap Tingribe (4300 m), és egy kicsit pihentünk. Mára mindenki elfogadható állapotba került és elindult a Cho-Oyu expedíció az alaptábor elérésével. Itt már vártak sherpáink a teljes expedíciós felszereléssel. Holnap reggel jakokra pakolunk és két napig gyalogolunk az 5800 méteren fekvő, előretolt alaptáborig (ABC). Ez lesz a bázisunk az egész expedíció alatt.
Közben megérkezett Katmanduba az expedíció újabb három tagja (Mécs László, Gál László és Wetzl Péter), hogy legkésőbb az alaptáborban csatlakozzanak a többiekhez.
„Szenzációhajhász korunkban fontosnak tartom, hogy egy extrém célkitűzés és maga a teljesítés reális, valódi legyen. Ami síelésünket illeti, a Cho Oyu (8201 m) adottságai lehetővé teszik, hogy egészen a csúcsról addig, ameddig hó van, lesíelhessünk. Azaz nem egy erőltetett, kivitelezhetetlen célkitűzésről van szó" – üzente Mécs László Nepálból. Mint korábban már írtuk az ő és Wetzl Péter célja, hogy lesíeljenek a Cho Oyu csúcsáról.
Kollár Lajos beszámolója:
„4 óra körül megérkezett a csapat és a felszerelés Tingribe. Tehát, minden és mindenki együtt van. Sherpáink - Passang és Gyalsen, akiket a tavalyi Manaslu-expedícióból örököltünk külön kérésre - nagyon nagy megelégedésünkre dolgoztak. A felszerelések, egy kevés élelmiszer és háló felszerelés átpakolása után itt töltjük az éjszakát és reggel elindulunk Rongbukba és estére az Everest alaptáborban leszünk.
A felszerelés java része egyenesen a Cho-Oyu alaptáborba megy, és sherpáink fölépítik a tábort. Mi 2 napot túrázunk az Északi fal körzetében és Tingrin keresztül mi is a Cho-Oyu alaptáborba megyünk, ahová időközben megérkezik Mécs Laci, Gál Laci és Wetzl Péter. Lényegében mindenki jól van, kisebb torok- és fejfájás előfordul. Katonadolog, nagyon hirtelen emelkedtünk és egy 5120 méteres hágón is átjöttünk. Remélem, az akklimatizációs túra sikeres lesz.”
Kollmann András beszámolója:
Prológ
Egy hegymászó-expedíció nagyjából azt jelenti, hogy az ember összesűríti az életéhez szükséges összes tárgyat két hatvan literes műanyaghordóba. A dolognak megvan az előnye, a gondoskodás miatt a ruhák és a műszaki cuccok még a legmostohább időjárásban is szárazak maradnak. A hátránya viszont az állandó pakolás. Esetünkben a helyzet úgy áll, hogy mindenkinek van két hordója, plusz egy hátizsákja. Az utóbbiban a napi használati cuccok laknak, a hordóban pedig az összes többi felszerelést tároljuk. Ha valami rendkívülire van szükség, mondjuk aksitöltőre vagy hasmenésre való gyógyszerre, akkor jön a kutakodás...
Pillanatnyilag a Tibeti-fennsík egy kisvárosában, Nyalamban vagyunk.
Pillanatnyilag a Tibeti-fennsík egy kisvárosában, Nyalamban vagyunk.
Ma jöttünk át Nepálból Kínába. A határátkelésnek két markáns jele van. Az egyik, hogy itt olyan betonúton haladunk, ami akár Ausztriában is megállná a helyét, és ez igancsak kellemes felüdülés a nepáli zötykölődés után. A másik jel pedig a táj változása. Nepálban dzsungel borította a hegyoldalakat, itt Tibetben viszont alig van növényzet. Holnap érünk Tingribe, innen lehet megközelíteni a Cho Oyu és az Everest alaptáborát. Az utazás tartogat kihívásokat: egy 5200 méter magas hágón kell átkelnünk autóval...
Nem mese
Aki nem bírja a várakozást, jobb, ha nem megy Ázsiába. A nyugati kultúrkörben komolyan veszik az óraszerinti időt, a perceknek jelentése van. A mediterrán országokban már sokkal lazábban kezelik a napokat és az órákat, Afrikában és Ázsiában meg egyenesen tesznek az időre. Itt az időre embernek nincs hatása, ezért aztán nem is nagyon foglalkoznak vele.
A pillanat a fontos – ez az a „folyam”, amivel az emberek sodródnak, és még akkor sem kapálódznak, ha a pillanat úgy dönt: lecövekel, és nem halad előre.
A pillanat a fontos – ez az a „folyam”, amivel az emberek sodródnak, és még akkor sem kapálódznak, ha a pillanat úgy dönt: lecövekel, és nem halad előre.
Utazás közben volt rá alkalmunk, hogy mi is elmélyedjünk a pillanatban... Csütörtök hajnalban indultunk Kathmanduból a határ felé: 110 kilométert tettünk meg egy nap alatt. Az út jó része várakozással telt. Hosszú órákat várakoztunk forgalmi akadályok, bandaháború, földcsuszamlás és emberi ostobaság miatt.
Csütörtök hajnalban beraktunk 800 kg alaptábori felszerelést és a fejenkénti két privát hordót egy 20 személyes buszba. Ezt a járgányt még egy korrupt román rendőr is azonnali hatállyal kivonná a forgalomból, de itt még vagy 20 évig szállítja majd a népet.
Már a Kathmanduból való kijutás sem volt egyszerű, mert a városból kivezető főútvonal körübelül olyan széles, mint a Hármashatárhegyre vezető betoncsík, a forgalom viszont megegyezik a nagykörútéval. Kamionok, teherautók, buszok és személyautók tülkölnek minduntalan, közöttük motorosok cikáznak. Az aszfalt néhol hiányzik, hatalmas kátyúkat kell kerülgetni. Azt hittem, ha kiérünk a városból, kicsit gyorsabban haladunk majd, de tévedtem...
Az út elkezdett kanyarogni, és minden forduló kihívást jelentett a hosszabb járműveknek, mivel átlógtak a másik sávba.
Emiatt aztán minden kurfli egy rövid megállót is jelentett. Egy darabig még csak-csak haladtunk, aztán beállt a dugó. Leszálltunk a buszról és végeláthatatlan sort láttunk magunk előtt. Kiderült, hogy két falusi banda összeverekedett, a helyszínre érkező rendőrség pedig elvitte a balhé főkolomposait.
Emiatt aztán minden kurfli egy rövid megállót is jelentett. Egy darabig még csak-csak haladtunk, aztán beállt a dugó. Leszálltunk a buszról és végeláthatatlan sort láttunk magunk előtt. Kiderült, hogy két falusi banda összeverekedett, a helyszínre érkező rendőrség pedig elvitte a balhé főkolomposait.
A bunyóban vesztes fél követelte, hogy a zsaruk engedjék el a bandavezért, és követelésüknek útlezárással adtak hangot. A nepáli utazóközönség sztoikus nyugalommal várta, hogy valami történjék. Nagyjából egyórás téblábolás után megindult a sor; reméltem, hogy ezzel megúsztuk.
Földindulás
Egy festői helyen ebédeltünk, aztán pár kilométeres haladás után ismét megtorpantunk. Földcsuszamlás történt – másfél méter kővel kevert sár került az útra. A földcsuszamlás gyakori Nepálban, különösen a mostani monszunvégi időszakban. Három hónap szakadatlan esőzés után a meredek hegyoldalak könnyen omlanak. Most egy falu melletti tanyán történt a baj, egy házat el is vitt az ár. Több kilométeres sor állt alakult ki a földcsuszamlás mindkét oldalán. Senki sem tudta, mikor érkezik a buldózer, ami megtisztítja az utat. Ilyen esetben lehet, hogy akár napokig kell várakozni. Ezért aztán a helyiek azonnal felcsaptak teherhordónak. Kamionok és mikrobuszok teljes tartalma vándorolt a vállukon egyik oldalról a másikra. Az élelmes sofőrök a vesztegelés helyett inkább leadják a népet vagy az árút, és a másik oldalról érkezett szállítmánnyal indulnak abba az irányba, ahonnan jöttek. Nekünk nem volt sietős, így várakoztunk. A teherautó-sofőrök igyekeztek hasznosan eltölteni a várakozás óráit. Az út melletti vízfolyásokból megtöltötték vödreiket, és lemosták járgányaikat. Az utazóközönség beszélgetett, illetve az összedőlt házak körül serénykedő katonákat bámulta. Két-három óra után elindultunk. Mentünk egy picit, néha tengelyig süllyedtünk abban a sárban, ami a már eltakarított földcsuszamlások után maradt. Voltak helyek, ahol nem is volt aszfalt, vagy döngölt út, csak keréknyom a kövek között. Egy ilyen útszakaszon egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy alaptábori sherpáink izgatottan kiabálnak, és ugranak ki a busz nyitott ajtaján. Egy patakvölgyben hirtelen megindultak a kövek: az 5-6 köbméter gránit egyenesen felénk tartott. A sors úgy alakította az dolgot, hogy a kövek megálltak...
Ezután jött a leghosszabb kényszermegálló. Egy falu közepén eltömődött az utat keresztező vízelvezető csatorna. A helyi erők attól tartottak, hogy ha a kamionok és a buszok rámennek az eláztatott útra, akkor földcsuszamlás történik. Joggal féltek ettől, mert a falu egy völgy peremére épült. Markolóval próbálták megtisztítani az átfolyó bejáratát. Több teherautónyi követ termeltek ki, amit az áradás sodort oda. A munkát egy rendőr irányította, akinek persze kevés elképzelése volt arról, mit is kéne valójában tenni.
A helyzet másfél óra kotrás után sem javult. Ekkor egy másik fontos ember előállt az út átvágásának ötletével. Az 5 cm vastag aszfaltot hamar lezúzta a markoló, ástak egy árkot a felduzzadt víznek. Mi a műveletet egy vegyesbolt teraszáról néztük, ahol egy helyi specialitás, a Khukuri rum élvezetének hódoltunk. Nagyjából 1 métert leeresztettek a felduzzadt vízszintből, majd betemették a gödröt. Az útzár mindkét oldalán várakozó 5 km hosszú kocsisor végre elindul...
Forrás: extreme.hu
Miközben az expedíció Tibetbe ért, szombaton Budapestről a korábban útrakelt csapat után indult Mécs László, Gál László és Wetzl Péter, hogy az alaptárborban csatlakozzanak a társaikhoz. Mécs László a Merkapt Zrt. támogatásával vesz részt a Cho-Oyu expedícióban. Cégünk ügyvezetője Halgas Csaba a Ferihegyi repülőtérig kísérte a rutinos hegymászót, akinek a csúcs meghódításán kívül célja a 8021 méteres hegycsúcsról sílécen való lesiklás.
Mécs László indulása Ferihegyről
"Komplikáciok nélkül átleptuk a tibeti határt. Mai célunk Nyalam városa, ahol szállodában alszunk, ide teherautóval és dzsipekkel megyunk, ha minden igaz, 4200 meteren van. Holnap megyunk Tingribe, ami 5000 körüli, utana pedig a Rongbuk kolostorhoz és az Everest északi alaptáborhoz."
2010. 09. 02. Három nap Kathmanduban
Kollmann András beszámolója:
Három napja vagyunk Kathamanduban és mindannyian boldogok vagyunk, hogy ma hajnalban végre elindulunk Tibet felé. Nepál fővárosa a turisták többségének kellemes hely, tele misztkus szentélyekkel, kolostorokkal, szerzetesekkel és keleti csecsbecséket kínáló üzletekkel.
Nekünk viszont most nem az önfeledt lébecolásról szóltak a napok, hanem munkáról. Majd másfél hónapot fogunk eltölteni a világ hatodik legmagasabb hegyén, a Cho Oyu-n. A 5400 méteren lévő alaptáborban olyan kényelmet kell teremtenünk, ahol regenerálódni lehet. A legfontosabb ügy az élelmezés. Kilenc ember ennyi idő alatt mázsákban kifejezhető mennyiségű kaját fogyaszt el. A másik fontos tényező a kényelem. Szükség van alaptábori konyhasátorra ahol enni és melegedni lehet, wc-sátorra.
Aztán itt van az eletronikus eszközök működtetése. A Tibeti fennsíkon nincs konnektor, úgyhogy magunknak kell áramot csinálnunk. Ehhez kell egy aggregátor. Aztán kell egy csomó hegymészófelszerelés. Ha mindezek megvannak, akkor a tetejébe az egészet fel kell juttatni jó magasra az Isten háta mögé. Ez az egész még 2010-ben is szép feladat, pedig napjainkban már egy nap gyaloglással megközelíthető egy olyan hegy alaptábora, mint a Cho Oyu.
Alkudozás
Az utóbbi napok alkudozással teltek. Kollár Lajossal az Ang Rita Treks and Expeditions irodánál kezdtük az alkudozást. Ők intézik a csúcsengedélyünket és a kínai vízumot, feljuttatják az alaptábori felszereléseket és kaját a hegyre, biztosítanak egy szakácsot stb. Ez persze szépen csomómentesen hangzik, ám a valóságban az ügy tele van bökkenőkkel. Az első csatát a jakok kérdésében vivtuk. Elvileg fejenként három jakot kapunk arra, hogy minden cuccot felcipeljünk az alaptáborba. Egy ilyen bivalyszerű állat olyan 40-60 kg cuccot cipel a hátán. Az iroda munkatársai úgy gondolták, hogy ők az alaptábor felszereléséhez kimerítik a kereteinket, mi hegymászók pedig extra jakokat bérlünk darabját 200 dollárért. Nepáli barátaink abból indultak ki, hogy nekünk a bőrünk alatt is pénz van. Ebben az ügyben hamar dűlőre jutottunk, némi számolgatás és meggyőzőerő bevetésével. A következő pont a gáz kontra benzinfőző volt...
Aggregátor
"Not working Sir"
Amikor itt minden szervezési kérdést megoldottunk akkor jött az aggregátor kálvária. A tavalyi felszerelés meghibásodott, Ang Ritáék ugyan állítólag megjavíttaták ám az áramfejlesztő meg se makkant. Jött a szerviz, helyi erők fejcsóválása. A helyi szakik nem tudtak életet lehelni a masinába. Hosszas keresgélés után találtunk egy olyat ami a céljainknak megfelel. Megalkudtunk, kipróbáltuk, elhoztuk. Mindezt ázsiai tempóban, szóval elment vele az idő. Mialatt mi Lajossal ebben utaztunk, Erőss Zsolt, Horváth Tibi és Szlankó Zoli egyesült erővel segítettek a filmes stáb operatőrének felruházásában. Sátor, kesztyű, pehelynadrág, gleccserszemüveg. Ők is kialkudozták magukat jó alaposan.
Indulás Tibet felé
Most néhány óra múlva elindulunk Tibet felé. Az utat állítólag elvitte egy földcsuszamlás, szóval három km-t cipekednünk kell majd. A határon alszunk és pénteken lépünk be Kínába. Ott némi trekkingel kezdünk, felmegyünk az Everest alaptáborába. Erre azért van szükség, hogy szokjuk a magasságot...
Forrás: extreme.hu
"Szeptember 2-án hajnalban indulunk a Tibeti határra. Kodari az utolsó nepáli település, úgy hírlik előtte van útleszakadás és vagy három kilométert gyalog kell mennünk. A rengeteg cuccra meg teherhordók kellenek. A leszakadás túloldalán folytatjuk busszal, teherautóval, dzsippel, ami akad. A tibeti része Zangmu az első település."
Útra kelt Magyarok a világ nyolcezresein 2010-es Cho-Oyu expedíciója hétfőn, Frankfurt és Bahrein érintésével megérkezett a nepáli Katmanduba, ahonnan a mászás előtti ügyintézés, az eszközök beszerzése után indulnak útnak a Tibetben fekvő Cso-Oyu meghódítására. (A tavalyi Manaslu-expedíciójuk – 8156 méter, Himalája, Nepál – sikere már a tizedik volt a 14 csúcsból álló sorban. A Cso-Oyu viszont abból a szempontból kilóg a sorból, hogy ezen már korábban járt magyar.) A kilencfős gárdát Kollár és Erőss mellett a Magyarok a világ nyolcezresein expedíciólánc harmadik alapítója, Mécs László alkotja, továbbá Kollmann András és Tóth Zsolt, az Erőss Zsoltról készülő dokumentumfilm rendezője és operatőre. A csapattal tart Szlankó Zoltán, Horváth Tibor és Gál László, s később csatlakozik a csapathoz Wetzl Péter, akinek célja lesiklani a Cho-Oyu 8201 méter magas csúcsáról.
Az anyagiakhoz tartozik: a túrához fejenként hárommillió forintot kellett előteremteniük a résztvevőknek. Ez szolgál az összes felmerülő költség fedezésére, az élelmezéstől a felszerelésen át az utazásig és a mászóengedélyekig.
2010. augusztus 29-én indul Budapestről a Magyarok a Világ Nyolcezresein idei expedíciója, amelynek célja a 8201 méter magas Cho-Oyu-hegycsúcs meghódítása. A csúcsot 1990-ben már meghódította egy magyar expedíció, Erőss Zsolt viszont még nem. Neki ez lehet a kilencedik nyolcezrese. Az expedícióhoz később csatlakozik Wetzl Péter és Mécs László, akiknek célja, hogy lesíeljenek a 8201 méter magas csúcsról.
A Cho-Oyu expedíció a Mount Everestet első magyarként meghódító Erőss Zsolt rehabilitációjának fontos része és a 9. nyolcezrese megszerzését szolgálja. Cél, hogy a neves alpinistát újra visszavezessék a legnagyobb csúcsokra induló ösvényekre. Noha a januári, a Magas-Tátrában bekövetkezett balesete miatti részleges lábamputációja után – amikor az összezúzódott jobb alsó lábszárát csonkolták térd alatt – már több alapozó hegyi túrán is részt vett, például az Alpokban. Ám élesben és igazi magashegyi körülmények között csak most dől el, képes lesz-e Zsolt műlábbal is a saját nyomaiba lépni.
Ezért is esett a választás a nem a legnehezebben mászható Himalája-csúcsok közé tartozó 8201 méteres Cho-Oyu-ra. Ennek a hegynek az alaptábori megközelítése ugyanis nem jelent különösebb gyaloglási nehézséget, szinte végig terepjáróval is megközelíthető – kiváltva a korábbi expedíciók többnapos, málhás gyaloglását –, ami Zsolt csonkolt lábának protézistűrő állapotára nézve előny. A csapat egy része, Erőss Zsolt, a kíséretében lévő, s az életéről filmet készítő forgatócsoporttal együtt ellátogat az Everest Rongbuk alaptáborba, és akklimatizációs túrákat tesznek az Északi fal alatt is. Várhatóan szeptember 11-én érkeznek a Cho-Oyu alaptáborba, ott találkoznak azon társaikkal, akik az Everest-kiránduláson nem vesznek részt, és kezdődhet a táborlánc kiépítése, a mászás. Reményeik szerint az elvonuló monszunszezon sem akadályozza majd őket céljuk elérésében, s így ha az időjárási körülmények is kedvezőek lesznek, akkor szeptember végén megindíthatják a csúcstámadást. Október 22-én érkezik majd haza a csapat.
2010. 08. 25. Interjú Erőss Zsolttal: műlábbal is 8000 méter a cél
Erőss Zsolt szeptemberben újra egy 8000 méter magas hegycsúcsot akar megmászni. Januárban egy hegymászóbaleset után amputálni kellett a jobb lábát térd alatt. A TV2 Tények interjúja a tervezett visszatérésről.