Csabai Edvin, aki a Merkapt kft támogatásával készült az idei versenyekre, a maraton világbajnokságon ez évben is duplázott, így tizenötszörös vb-aranyérmesként tért haza a csehországi Tynből, ráadásul egyes kenuban az ötödik, míg párosban a tizedik címét ünnepelhette, mindezt zsinórban. A bajnok a világverseny után sem állt le a sporttal, most éppen Hawaiion versenyez, majd nekivág a Bécs-Budapest futóversenynek is.

- Egyesben és párosban is első lettél. Melyik volt a nehezebb?

- A páros keményebb volt, hiszen egy spanyol egységgel mentünk, segítve egymást, de a másik spanyol hajó csak nem akart leszakadni. 20 kilométeren keresztül tartották a fél perc távolságot, aztán elfáradtak. A végén szakadtunk el a többiektől, és az utolsó futást már egyedül csináltuk.

- Mikor voltál biztos abban, hogy mindkét győzelem meglesz?

- Párosban a táv felétől már éreztem, jobb erőben voltunk és a gyorsaságunkkal sem volt baj. Egyesben a negyedik futásnál adta fel a német srác, és folyamatosan maradt is le, tehát nagyot kellett volna hibáznom, hogy elveszítsem az első helyet.

- Tizenháromszoros világbajnokként mentél ki és persze az esélyesség terhével. Mennyire volt zavar, hogy aranyat, aranyakat várnak tőled?

- Nem igazán, az egyesre úgy szoktam odaállni, hogy lesz, ami lesz, ha jó formában vagyok, akkor sikerülnie kell. A páros viszont presztízscsata volt, hiszen mégiscsak a tizedik közös világbajnoki címünk volt a tét.

- Hogyan tovább?

- Most Hawaii szigetén vagyok a molokaiion, majd elindulok a Bécs-Budapest futóversenyen, aztán szép lassan elkezdem a felkészülést a jövő évre. Ugyanúgy tervezem, mint az idén, próbálkozom a síkvízzel, de a maratont se szorítom háttérbe.

 


 
www.mkksz.hu
 
További információk: www.csabaiedvin.com