Óriási magyar siker született a boszniai rafting-világbajnokság május 25-i, csütörtöki versenynapján, ahol férficsapatunk aranyérmet nyert a downriver versenyszámban, amellyel az összetett versenyben is nagy lépést tett előre.

 

Felemásan kezdődött, csodálatosan folytatódott az idei boszniai rafting-világbajnokság férficsapatunk számára: az Iványi Gábor, Kormanik Soma, Ódor Csaba, Fodor Szabolcs, Kovács Zoltán, Schromm Barnabás, Simon Ádám összetételű csapatunk ugyanis megnyerte a csütörtöki downriver versenyszámot a vb új helyszínén, a Tara folyón.

Versenyzőink előzetesen tartottak attól, hogy a gyengébben sikerült keddi H2H szám után a rosszabb időeredmény miatt nagyon hátulról kell rajtolniuk, ám a startból szinte tökéletesen jöttek el, azonnal az élre álltak, és így sok időt megspóroltak azzal, hogy nem kellett feleslegesen előzgetniük. 

 

"A versenyt megelőző este még elkenődve határoztuk el, hogy a kedvezőtlen startpozíciótól függetlenül (3. csoport utolsó hajója) 110%ot beleadunk, lesz ami lesz. Másnap, a startpozíciókat meglátva már kevésbé éreztük magunkat hátrányos helyzetben, mivel nem lehetett egyértelműen megállapítani azok között előnyösségi sorrendet. Az meg csak további jó ómen volt, hogy ugyanazt a hajót sorsolták nekünk a szervezők, amiben azelőtt fél évig edzettünk a szervezők jóvoltából."

 

Csapatunk szinte végig az élen haladt a 16 kilométer során, s hatalmas küzdelemben, csupán egy másodperccel megnyerte a magyar rafting történetének első világbajnoki aranyérmét. A magyar egység ezzel a sikerrel nagy lépést tett előre az összetett versenyben is, hiszen az összességében megszerezhető 1000 pontból 400-at ér a downriver-győzelem, vagyis remény volt rá, hogy a világbajnokság végeztével a magyar csapat az összetettben is a dobogón zár majd.

 

Szombati zárónapon a szlalomversenyen azonban bebizonyosodott, hogy havonta egyszer seprűnyeleket kerülgetve nem lehet profi szlalomossá válni. 

 

"Sprintben és Head2Headben jobbra számítottunk, az utolsó napon bebizonyosodott, hogy havonta egyszer seprűnyeleket kerülgetve nem lehet profi szlalomossá válni, de a 32 csapatból így is az összetett 8. helyen végeztünk, megelőzve többek között a profi szlovák és szlovén csapatot."

 

 A lányainkra is büszkék lehetünk, akik szlalomban hibátlanul teljesítették a pályát, a 21 csapatból így a 10. helyen végeztek, összetettben a 11-ek lettek a rangsorban.

A lány csapat tagjai: Fegyver Erika, Fórizs Réka, Egedy Nóra, Bélai Ágnes, Süveges Lilla, Kárász Zsófia Veronika

"Köszönjük a célunk eléréséhez nyújtott támogatást szponzorainknak:

Decathlon, Hungaroraft, Játéksziget, Kanyon Aktív, Dr. Maráczi Zsolt és Társai Ügyvédi Iroda, Mediterrán Fruits, Merkapt Épületgépészet, Mozgásvilág.hu, Provice, UTE"