Hatalmas küzdelemben szerezte meg Csabai Edvin az egyéni győzelmet a portugáliai Crestumában zajló világbajnokság szombati napján. Edvin és két fő riválisa a spanyol és német versenyző végig együtt haladt, folyamatosan nagy tempót diktálva. Mivel egyikük sem tudott jelentős előnyre szert tenni szoros befutóra lehetett számítani, amit végül a magyar versenyző bírt a legjobban és egy hajóhosszal győzött.

A bravúros kezdést szenzációs folytatás követte vasárnap a párosok versenyében. A héten vált hivatalossá, hogy a Nemzetközi Kajak-kenu-szövetség fegyelmi vétség miatt eltiltja párját, Györe Attilát a versenyzéstől egészen jövő év végéig, így Csabai Edvinnek csak néhány napja maradt arra, hogy új párt találjon magának. Nagy Péterre esett a választása, akivel összesen négy alkalommal tudott összetérdelni a maratoni vb előtt.

Csabaiék a rossz előjelek ellenére simán nyerték meg a C–2-es versenyt. A táv felénél leszakították a többieket, és utána körről-körre növelték az előnyüket, végül fölényesen győztek. „Üdvözlet a világbajnokok között!” – üzente Storcz Botond Nagy Péternek, akinek ez élete első világbajnoki aranyérme, nem úgy, mint Csabainak, aki 17. alkalommal állhatott a dobogó legfelső fokára.

csabai edvin crestuma portugal

csabai edvin crestuma portugal

csabai edvin crestuma portugal