Az 5. Nagy Sportágválasztót megelőző napon még kitartó eső áztatta a Maglódi úti Merkapt Maraton Sportközpontot, de ez mintha csak rendezői utasítás lett volna a pályalocsolásra, hogy a másnapi nyarat idéző melegben ne szálljon úgy a por a sportágválasztón. A szervezők péntekre szép időt rendeltek és ennek biztos tudatában válaszoltak csütörtökön az érdeklődő telefonokra: „Megtartjuk a rendezvényt, pénteken napos idő lesz, nem tartunk esőnapot, jöjjön mindenki!”.
És lám így is lett, verőfényes indán nyár várta szeptember 18-án a látogatókat és már fél kilenckor több mint húsz busz utasai várták türelmesen, hogy a 9 órás kapunyitásra bebocsájtást nyerjenek és „nekiessenek” a sportágaknak. A szervezett csoportokban érkező óvodás, iskolás gyerekek és kísérőik példamutató fegyelmezettséggel, rendezett sorokban indultak el, hogy birtokba vegyék a sportközpontot és kipróbálhassák a több mint 80 megjelenő sportágat.
Nem akármilyen lehetőség volt ez számukra, hiszen a fedettpályás „küzdőarénában” a birkózószőnyeg és egy box-ring várta őket, majd a nagysikerű plasztik pályán a korcsolyasportokkal ismerkedhettek meg, de a floorball pályán vagy a kiépített mini-squash pályán is próbára tehették magukat. A sporttobzódás persze itt nem ért végett, hiszen érdekes labdáktól (mint például a lábtoll-labda, a softball, a golf, vagy a gyorstollaslabda), a nehezebb „golyókig” (petanque, teke) és a klasszikusabban gömbölyödőbbig (mint a tenisz, kosárlabda, labdarúgás, strandkézilabda, röplabda), és a labdát érdekesebben felhasználókig (mint például a korfbal, lacrosse sportág) is mind megtalálható és kipróbálható volt. És itt még mindig nincs vége a sornak, hiszen a sportközpont hátsó részén a mászófal mögött, a sípálya mellett, két kajak-kenu medence várta a lapátolni vágyókat (kajak-kenu sportok, rafting, evezés), de a szeptemberi melegben a vállalkozóbb kedvűek az úszás és a szinkronúszás sportágaknál vízbe is merülhettek.
És akkor még szót sem ejtettünk a küzdősportok izgalmasabbnál, izgalmasabb válfajairól, a karate több stílusirányzatától kezdve a judo-n, a kendo-n, a thai-boxon, a kung-fun át a különleges nevű canne de combat-ig, vagy savate-ig. Persze nem hiányozhatott az atlétika, a tájfutás, triatlon, a sakk, az íjászat, a sportlövészet, a lovaglás vagy a tornasportok sem, de két helyen, a táncsport szövetség és egy ír tánciskola helyszínén is „tombolhattak” a ritmust kedvelők. A több mint 80 sportágat felsorolni nem olyan egyszerű, így elnézést a kimaradóktól.
Nagy sikert aratott a főtámogatói Mcdonald’s pontgyűjtő füzet, mely ösztönözte a gyerekeket, hogy minél több sportágat próbáljanak ki, hiszen a garantált nyeremények mellett, a két nap alatt 40 kerékpár is kisorsolásra került a lelkes sportkóstolók között. A 13 órás sorsolásokat – a gyerekek nagy örömére – Ronald McDonald bonyolította le, óriási tömegeket vonzva a színpad elé!
Kiemelt megjelenést kapott most a kerékpár és a labdarúgás. A T-Mobile kerékpár tanpályát és bringaszervizt varázsolt a helyszínre. A domboldalon kialakított pályán pedig a gyakorlottabb hegyibringások mutathatták be tudásukat, a pálya alsó része különben a mounteinboard-nak (a terepgördeszkának) adott helyet, de emellett még trialosok mutatványait is csodálhatta a közönség.
Az E.ON fociszigeten felállított ügyességi és akadálypályán a futsal egyesületek játékosai és edzői lelkes közreműködésével tehették próbára focitudásukat a gyerekek, de a labdarúgás több kiválósságával is találkozhattak, többek között Dragóner Attilával, Ihász Kálmánnal, Gellei Józseffel, Kovács Zoltánnal, Juhár Tamással.
Hírességekben a többi sportágnál sem volt hiány! A rendezvény két napján találkozhattunk többek között Cseh Lacival, Hadfi Dániellel, Engi Klárival, Noszály Sándorral, Kozmann Györggyel, Kis Tamással, a Sáfrán-testvérekkel, Szentgyörgyi Rómeóval, Sidi Péterrrel, a Rippel fivérekkel, Paksi Tímeával, Buruczki Szilárddal, Faházi Janikával, Nagy Tímeával, Kökény Rolanddal, Gergely Istvánnal, Kótai Misivel, Gyulay Zsolttal, Sebestyén Júliával, Vass Dórival, S. Kovács Ádámmal és Hunyady Emesével is. Jelen volt a Magyar Jégkorong Válogatott, a Magyar Szinkronkorcsolya Válogatott több versenyzője, a világbajnok rafting csapat, valamint a Magyar Himalája Expedíció több tagja is. De Kovács András Péter humorista is eljött a rendezvényre, több sportágba is belekóstolva mérte össze az erejét például Berkes László, testépítő világbajnokkal vagy Kótai Misivel a box-ringben.
Szombaton élőben jelentkezett be a portugáliai maraton kenu világbajnokság helyszínéről Reményi Péter. A vb-n Csabai Edvinért szurkolhattunk, hogy a C1-ben ismét elsőként érjen célba. A győzelem pillanatainak az ismételt későbbi bejelentkezésnek köszönhetően, a Nagy Sportágválasztó közönsége is részese lehetett. Innen is gratulálunk az első helyezéshez!
A rendezvényen a Navi-Med sportantropometriai mérése mellett, a konzultációs sátraknál a sportpedagógia, a sportpszichológia, a sportalkímia is megjelent, de diatetikai tanácsadás, antioxidáns mérés és szűrőkamion is várta a közönséget. A mérsékelt árszinten tartott ételszolgáltatás pedig, az egészséges táplálkozás propagálása jegyében, a 3x3 egészségprogram zöldség-gyümölcs kóstoltatásával és az Öko-vital csírakóstoltatásával is kiegészült.
Az V. Nagy Sportágválasztó délelőttjén több mint 5000 gyerek jött el pedagóguskísérettel, majd 14 órától a nagyközönséggel kiegészülve több mint 7800-ra gömbölyödött a látogatók száma, szombaton 10 000 volt a résztvevői létszám, mely összességében ismét megdöntötte a előző rendezvény adatait.
Az V. Nagy Sportágválasztót – a 11 órás ünnepélyes fogadáson – Simóka Beáta sport szakállamtitkár, stílusosan egy startpisztollyal nyitotta meg, szombaton 17 órakor pedig Ipacs Endre, a rendezvény főszervezője pisztollyal „lőtte le”. Elmondhatjuk, hogy a kétéves rendezvénysorozat, ötödik sportágválasztója valóban nagy durranás volt!
Akik mindezeket szeretnék személyesen megtapasztalni, jövő májusban és szeptemberben lehetőségük lesz rá, mert a szervezők – összegezve a tapasztalatokat –, már most nekiesnek a következő Nagy Sportágválasztók előkészületeinek! A jövőben nem a létszám, hanem a sportszakmaiság minőségének növelése az elsődleges cél.
További információ: www.sportagvalaszto.hu