Elindult a visszaszámlálás.  Már csak pár óra és ismét feldübörögnek a Dakar rallyt is immár túlszárnyaló autóversenyzők életveszélyes kalandtúrája.

Start: 2010. január 16. 8:00h, Budapest,Városliget Műjégpálya, Magyarország

Finis. 2010. február 2. Bamako, Mali.

Örömünkre szolgál bejelenteni, hogy a Merkapt Zrt támogatásával indul a 3 Runners. A név igazából két bátor, önzetlen és nemes lelkű úriembert takar: Hangyás Mihályt és Klinovics Jánost akiknek egy a céljuk és ez nem más mint „a segítség a harmadik világon”. Autójuk Margit, egy Toyota Hilux Surf ssrx 3.0 limited.

bamako

A „Magyar Dakar”-nak is nevezett futam izgalmasan kezdődik a pár nappal ezelőtti mauritán emberrablás után, ahol egy európait ejtett foglyul az Al-Quaida fegyveres csapata, nem beszélve a múlt hónapról, amikor is három spanyol túszt ejtettek. A futam védelme kiemelten fontos célja a maurtián kormányzatnak. Katonai harci járművek, több ezer fegyveres és katonai felderítő repülő is vigyáz majd az idei Budapest-Bamakora.

Míg a Dakaron a részvételi díj  több mint 10 millió forint addig a Budapest-Bamakon nevetségesen alacsony költségvetéssel részt lehet már venni. Az idei futamra a nemzetközi gazdasági válság ellenére is 231 csapat nevezett be, míg a Dakaron csaknem a fele, sőt feltűnhet sok „ex-Dakaros” is a rajtnál. Lisziéken kívül a Palik Racing Team Dakar kamionos egysége Szaller Zoltánnal, valamint a Honvéd Gepárd Dream Team is a Bamakon indul. Pletykák szerint több, mint valószínű, hogy Palik László is ott lesz a rajtvonalnál! A Palik Racing Team még nem erősítette meg és nem is cáfolta ezt az információt.146 kaland kategóriás csapat és 85 verseny csapat nevezett be és így a Budapest-Bamako a legnagyobb afrikai rally és a világ legnagyobb amatőr autóversenye. A futam mottója továbbra is a "bárki, bármivel, bárhogy„ gondolat, így az idén is lesznek fura járművek. A mezőny legöregebb járműve egy 1956-os Volkswagen bogár, de lesz Lada, Renault 4-es és az alapító 1971-es Peugeot 504-ese, Luis Philippe is visszatér.

A verseny Európa szívéből indul a homokos dűnéken és sivár szavannán át egészen Afrika közepéig Bamakóig. A Budapest-Bamako Rally-n kaland és verseny kategóriában lehet autózni. A Verseny Kategória 9.108 km és a Kaland Kategória pedig 8.265 km. Az út viszontagságairól oly sokszor hallottunk, kiemelve mennyire emberpróbáló és technikás és sajnos emberéletet is követelt. De, mint minden éremnek két oldala van. Élmény és kaland, valamint a magasztos cél ami vezéreli ezeket a bátor ifjakat erre a Nagy Afrikai Futamra. Ugyanis a segélyek, adományok és a jótékony szolgálatok szerves részei a kemény megpróbáltatásoknak. A Brit lapok is a legjelentősebb afrikai jótékonysági motorsport eseményként tartják számon ezt a „Humanitárius Karavánt”. A legrangosabb díj a futamon a Teréz Anya Jótékonysági Díja.

Aki szeretné velünk együtt végigizgulni a Budapest-Bamako 2010 Rally 17 napját és 9000 km-ét és 17 napját az a Merkapt SE honlapján (www.merkaptse.hu) folyamatosan frissülő információkat talál a versenyről és a támogatott csapatunkról.

Tovább a legfrissebb információkhoz!