A nyolc állomásos versenysorozat ötödik futamát Budapesten , az Újpesti-öbölben rendezik július 10-én, szombaton.

Ugyanúgy, ahogy az eddigi helyszíneken, a budapesti selejtezőn is megéri a maximumot kiadniuk magukból a cégek, illetve a települések csapatainak, az első három helyezett ugyanis kvalifikálja magát a világbajnokságra.
A budapesti forduló egyik különlegessége, hogy sárkányhajósok a kajak-kenu Budapest-bajnokság betétszámaként versenyeznek majd, így minden bizonnyal rengetegen szurkolnak majd nekik az Újpesti-öbölben. A települések versenyében főleg budapesti városrészek csapati vesznek részt, nevezett például a Népsziget, a Margitsziget, a Hajógyári-sziget és Pesterzsébet „válogatottja” is. A cégeknél pedig több olyan is rajtol, amelyiknek a neve nagyon jól cseng a kajakos körökben, mint a MOL, a SUN vagy éppen a Merkapt.

VA Roadshow-val egy időben rendezik az MKB Sárkányhajó világbajnokság válogatóját a masters versenyzőknek 500 és 2000 méteres távon.

Gyere el és szurkolj Te is, a csapatunknak! 
A Merkapt Zrt. csapata 13 órától rajtol, a döntőbe jutásért!
Várunk mindenkit sok szeretettel!