A Merkapt Zrt új kiskereskedelmi üzletének ünnepélyes megnyitójára 2010. november 25.-én került sor. Az esemény házigazdája Szilágyi László, az Épületgépész Unió ügyvezetője volt, aki rendhagyó megnyitó beszédében a Merkapt Zrt. közel húsz éves múltjának bemutatásához a cég régi és új vásárlóit hívta segítségül.

A Merkapt Zrt. első és azóta is hűséges vásárlói közül Nagy Kamil és Mike Lajos családias hangulatot teremtve emlékezett vissza a 15-20 évvel ezelőtti időkre. Köszönjük kitartó együttműködésüket és reméljük, a pult másik oldaláról még hosszú évekig segíthetjük munkájukat. Vásárlóink elégedettsége és megbecsülése a munkánk valódi eredménye.

Elfogadta meghívásunkat, és megszólat Cseh László háromszoros olimpiai ezüstérmes, világbajnok és tizenötszörös Európa-bajnok úszó, aki szintén mint a Merkapt kft. vásárlója vett részt a rendezvényen.

megnyitó

Nagy örömünkre mind a beszállító, mind a vásárló partnereink nagy számban jelentek meg ez ünnepi alkalommal. A megnyitón igyekeztünk bemutatni cégünk társadalmi szerepvállalását, kiemelten a sportszponzorációs tevékenységünk bemutatását. A Merkapt Zrt. évek óta aktív támogatója több tömegsport rendezvénynek, és egyéni sportolónak valamint a Merkapt Maraton Team Sportegyesületnek.

A 2011-es évben három debreceni, fiatal atléta Kerekes Gréta, Koroknai Tibor és Koroknai Máté támogatását vállaltuk, aki valamint hosszútávúszónk Risztov Éva felkészülését igyekszünk támogatásunkkal segíteni. A rendezvényen megjelent több neves sportolók, akikkel együttműködve dolgozunk a Nagy Sportágválasztó sikerén. Többek közt megszólalt Csabai Edvin tizenhétszeres maratoni kenu világbajnok, aki a 2007-es évben a Merkapt Zrt szponzorált sportolója volt. Vendégeink voltak a Rippel fivérek is, akik szintén lelkes támogatói és állandó résztvevői a Nagy Sportágválasztónak.

Zárásaként ünnepélyes szalagátvágással adtuk át a 400 m2-es új budai áruházat.

Merkapt Újbuda
1117 Budapest, Budafoki út 183.

cseh lászló

rippel fivérek

merkapt budafoki út

Várjuk Önt is új üzletünkben a Budafoki út 183. szám alatt. (térkép itt!)