A Merkapt Zrt. által, 2007-ben támogatott AHICO Everest 2007 Expedícióban, Várkonyi László és Klein Dávid magukkal vittek egy Merkapt zászlót, hogy minél magasabbra juttassák a Mount Everesten. Akkor 8600 méteről fordultak vissza, ezúttal csak Dávid tért haza...
Várkonyi László nyolcszor járt a Mount Everesten, a világ legmagasabb hegyén. Most nyolcadszor örökre oda költözött egy jéglavina omlás következtében. Az egyetlen magyar, aki 8750 méterre oxigénpalack nélkül mászott. Nem akart palackot használni, mert az ellenkezett elveivel, a tiszta hegymászásról alkotott képével. „Konyi”, ahogy ismerősei nevezték, nagyon ritka genetikai adottságokkal rendelkezett: napokig bírta 8600 méteren, az úgynevezett halálzónában. Az egyik legkeményebb embernek tartották. Amikor 2007-ben társa, Klein Dávid visszafordult, két napig maradt egyedül 8600 méteren, mert biztos volt benne, hogy van esélye a csúcsra. Mivel rendkívül kifinomult szondái voltak az időjárás változás, a hóviszonyok, a terep megítélésére, végül úgy döntött, hogy a biztonságos visszatérés nem garantált, így a csúcs megmászása elmaradt.
Várkonyi László, már többször nekivágott egyedül a Csomolungmának. Ennek még a serpák között is híre ment, amikor Katmanduból három nap alatt tett meg 120 kilométert, gyalogszerrel és egy 50 kilós hátizsákkal. (Egyszer valaki a lendülettől hanyatt esett, amikor arrébb akarta tenni Konyi legendás méretű, lyukas 30 éves zsákját. Pedig a 40-50 kilós zsák tulajdonosa, lazán, elegánsan járt-kelt hátizsákjával, amiben persze mindig volt egy tartalék jégcsákány, egy tartalék kesztyű.)
Azt mondta: a hegyen nem fél, soha nem esett pánikba. Igazán soha nem is volt korábban veszélyben, csak egyszer: A Huascara nevű perui hegyről jött le hajnalban, miután megmászta egyedül a csúcsot, és 4000 méter környékén egy körülbelül negyven kutyából álló falka acsarkodva kísérte. Konyi egy jégcsákánnyal és egy kővel dekázott felváltva, hogy a kutyák ne támadják meg.
15 évesen lakkbőröndöt szerelt fel hordkeretre, és elindult a Tátrába hegyet mászni. Drága volt a csomagmegőrző a pályaudvaron, ráadásul nem is volt éjjel-nappal nyitva, ezért egy fa tetején, a lombok közé rejtette az élelemmel teli bőröndöt és elindult fölfelé. (A bőrönd még tíz év múlva is ott volt). Elért a hegyek közé és találkozott egy cseh csoporttal, akik befogadták és tanítgatták. Azután hazajött, és attól kezdve a hegyek között élt. Akkor is, ha éppen óbudai házában volt.
Gyakran megbüntette a rendőr, mert nem ismerte a város szabályait. Nem kapcsolta fel a kocsin a világítást, mert ő teliholdnál nem használt lámpát, hiszen tökéletesen látott. Ha egyszer egy hegyi ösvényt bejárt, megjegyzett minden követ és tereptárgyat és aztán “vakon” is bármikor végigment rajta. Ez segítette számos alkalommal is ahhoz, hogy mindig vissza tudjon térni a hegyről, ködben és akár 100 km/órás szélben is.
Konyi egy letűnt kor embere volt, megállt az idő nála valahol. Ez nem jelenti azt, hogy ne tudta volna, mi történik a világban, hiszen elképesztően széles látókörű volt. Szinte nem lehetett tőle olyat kérdezni, amire ne tudna válaszolni, legyen szó csillagászatról, geológiáról vagy atomfizikáról. De azért az internettel bajban volt. Gépelni sem szeretett, ezt a dalszöveget azonban annyira szerette, hogy bepötyögte gépébe, egy email üzenetbe márciusban, mielőtt elindult volna utolsó útjára:
Mit jelent, ha áll a folyó,
Mit jelent, ha sima a tó,
Mit jelent, ha áll a szél,
Azt, hogy már nem él.
Mint a mozdulat, ha félbe marad,
Mint az út, amelynek vége szakad,
Mint a vízesés, mely megfagyott,
Ha nem megyek, nem vagyok.
Lennék fű, mely újra kinő,
Lennék lélegzetnek friss levegő,
Lennék szó, mely szól neked,
Lennék kéz, mely vezet,
Volnék tánc, mely körbeforog,
Mitől a Föld szíve dobog,
S én lennék e szívben a vér,
Mely soha nem áll, de visszatér.
„Fájó szívvel búcsúzunk Tőled Konyi”
Klein Dávid beszámolója a halálos balesetről a Merkapt Maraton Team SE honlapján olvasható. Tovább>>>