A balszerencsés sanghaji küzdelem után van még remény az olimpiára!

A MERKAPT támogatott debreceni úszónő, Risztov Éva, a 2011. május végi Szlovák Nagydíjon 800 méteren olimpiai „A” szintet úszott, ezzel együtt 1500 méteres gyorsúszásban több mint nyolc éves, saját országos csúcsát is megdöntötte! Az új csúcs 16:13.00 perc, ami egyúttal a világranglista harmadik helyét is jelenti Évának! A következő nagy megmérettetésen, a sanghaji vizes VB-n azonban már nem alakultak ilyen szerencsésen a körülmények.  Risztovot ugyanis kizárták a hosszútávúszók 10 kilométeres versenyéből, diszkvalifikálás miatt mutatták fel a piros zászlót valamivel féltáv megtétele után.

A magyar sportoló így egyelőre olimpiai kvóta nélkül maradt, hiszen ehhez az első tízben kellett volna végeznie. Erre a kizárás előtt minden esélye megvolt, az 56 fős mezőnyben Éva mindvégig az élen, a 2.-3. helyen haladt. Az úszónő a versenyt követően azt nyilatkozta, hogy az ecuadori bíró döntése igazságtalan és alaptalan; a mellette úszó ausztrál versenyzőnő eljátszotta, hogy visszahúzta őt, holott éppen Melissa Gorman volt az, aki Évát többször fejbe is verte a verseny során.

Az olimpiai kvótával kapcsolatban Risztov Éva úgy nyilatkozott, hogy megszerzi a kijutás jogát, és ott lesz Londonban.