BWT - Háztartási vízlágyítás

A természetben előforduló vizek mindegyike több-kevesebb oldott ásványi anyagot tartalmaz. Ebben semmi rendkívüli nincs, ez egy természetes körforgás eredménye. Nincs ez másként ivóvizünkkel sem, hiszen ivóvizünket is ezekből a vizekből nyerjük. Sokszor éppen ezek miatt az oldott sók, ásványi anyagok miatt szeretjük, hiszen ezek adják ivóvizünk jellegzetes zamatát. Ám a vízben oldott ásványi anyagok között vannak olyanok is, amelyek - amellett, hogy kellemes ízt biztosítanak - lerakódásra hajlamosak. A lerakódások eltömíthetik a csővezetékeket, károsíthatják a szerelvényeket, a vizet felhasználó berendezéseket, sokszor - mint például kazánok tápvizeinél - közvetlen balesetveszélyt jelentő helyzetet idézhetnek elő. A vízkőképződésre hajlamos, kalcium- és magnéziumsókban gazdag vizet kemény víznek nevezzük.

Egy ház épületgépészeti és vízellátási rendszere jelentős anyagi beruházással épül, ennek vízkő elleni megóvása nem csupán kényelmünket, komfortérzetünket és biztonságunkat szolgálja, de tetemes karbantartási költségektől kímél meg minket. Egy ipari létesítmény technológiai rendszerében történő meghibásodás, a drága berendezések javítása, esetleg cseréje, és az ezzel járó termeléskiesés pedig akár tönkre is teheti az üzemet.

Mindezektől megóvhatjuk magunkat, ha gondoskodunk a felhasználandó víz megfelelő előkészítéséről. A kemény vizeknek a vízkőképződés megakadályozására irányuló kezelését jelenti a vízlágyítás. Lágyvíz használatával megóvhatjuk szerelvényeinket, csöveinket a vízkőlerakódástól, ezzel ezek hosszabb életűek lesznek, a jobb hőáramlás révén energiát takarítunk meg. Kevesebb mosópor, vegyi lágyító- és öblítőszer szükséges, ez pedig nem csupán pénztárcánkat, de környezetünket is kíméli.

Hogyan nyerjünk lágyvizet?

A lágyvíz előállításának világszerte elterjedt módja az ioncserés eljárás. Ez azt jelenti, hogy a kemény, mészben gazdag víz egy ioncserélő anyagon átfolyik, amely a kalcium- és magnézium-ionokat nátrium-ionokra cseréli. Az ioncserélő gyanta lemerülése után közönséges konyhasó oldatával regenerálható, így visszanyeri nátrium-ionjait. A kalcium- és magnézium-ionok az öblítővízzel a csatornába jutnak. Az egy regenerálási ciklusban előállítható lágyvíz mennyisége az egyes ioncserélő oszlopokba töltött gyanta tömegétől és a nyersvíz keménységétől függ.

BWT gyártmányú vízlágyítók 

Az ún. kationcserés vízlágyítók műszaki fejlődésének jelenlegi csúcsát a BWT berendezései jelentik. Mind az egyoszlopos, lágyvizet szakaszosan előállító, mind az iker kivitelű, folyamatos lágyvíz termelésre alkalmas készülékek rendelkeznek azokkal a kiváló technikai jellemzőkkel, amelyek  ökológiai és gazdasági szempontból is optimális vízlágyító rendszerré teszik.

A BWT vízlágyítók automatikus regenerálása ellenáramú módszerrel történik, azaz üzem közben és a regenerálás alatt az átfolyás ellentétes irányú. Ez a regenerálási mód eddig csak a nagyméretű, ipari sótalanító rendszerekre volt jellemző. Előnye a maximális fajlagos lágyító-kapacitás elérése. A BWT készülékek egyedülálló sóoldat-bemérő rendszere pontosan a regeneráláshoz szükséges mennyiségű sóoldatot juttatja a rendszerbe. Ezáltal a sófelhasználás különlegesen alacsony marad. A berendezéshez egy elektrolizáló cella tartozik, amely a gyantát minden regenerálás alkalmával fertőtleníti. Így képes a gyanta rendszeres cseréje nélkül tartósan fertőtlenített vizet szolgáltatni. Az BWT lágyítók vezérlő elektronikája, a sokrétű programozhatóság, a digitális kijelzőn nyomon követhető információk a megbízható, felhasználóbarát lágyvíz szolgáltatásra adnak lehetőséget. 

Melyik berendezést válasszuk?

A fenti kérdés megválaszolásához két dolgot kell hozzávetőlegesen ismernünk. Az egyik a jellemzően felhasznált vízmennyiség, a másik a kiindulásképpen számításba vehető nyersvíz keménysége. Az utóbbi egy olyan érték, amely a vízben lévő kalcium és magnéziumionok mennyiségéről ad tájékoztatást. Magyarországon a víz keménységének kifejezésére a német keménységi fokot (nk) használjuk, értéke ivóvizünkben általában 10 nk és 25 nk közötti. (A budapesti hálózati ivóvíz keménysége 14-16 nk, ehhez hasonló a Duna kavicsteraszát vízbázisul használó más város ivóvize is, míg a karsztos - mészkőben gazdag - területek vize elérheti, sőt meg is haladhatja a 25 nk összes keménységet.)

Egy vízlágyító készülék a benne található gyanta tömege által meghatározott lágyító kapacitással rendelkezik, ennek leírására a nk x m3 kifejezés szolgál. Ennek megértésére álljon itt egy egyszerű példa: A Bewamat Bio 50 típusú vízlágyítójának névleges kapacitása 50 nk x m3. Ez azt jelenti, hogy míg a 14 nk összes keménységű budapesti ivóvízből 50:14 = 3,57 m3 lágyvizet termel, egy 20 nk minőségű dunántúli vízből csak 50:20 = 2,5 m3 lágyvizet állít elő egy regenerálási ciklusban. 

Kapacitásának leadása után a gyantatöltet kimerül, a regenerálás a só tökéletes beoldásával 3,5-4 óra időtartamot vesz igénybe. Vízlágyító méretezésénél figyelembe kell tehát venni, hogy a regenerálás ideje alatt az egyoszlopos berendezés lágyvizet nem szolgáltat, ikeroszlopos készülék használata esetén pedig egy-egy oszlopnak a másik oszlop regenerálása alatt tudnia kell biztosítani a szükséges mennyiségű lágyvizet.